Gedeon napja van. | 2024.03.28

Újbuda, Eger és Szolnok lesznek a Magyar Festészet Napja kiemelt helyszínei

2018-10-02 17:15:00

Több mint 100 kiállítás és program kapcsolódik az országszerte és határon túlon októberben zajló Magyar Festészet Napja elnevezésű programsorozathoz, amelynek kiemelt helyszínei idén Újbuda, Eger és Szolnok lesznek.

    A Magyar Festészet Napja az ország egyik legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatává nőtte ki magát - emelte ki a 17. rendezvény keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke.
    Mint mondta, a program célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az egyik leghagyományosabb képzőművészeti műfajra és annak magyar képviselőire, kiemelten a fiatal művészgeneráció tagjaira.
    A rendezvényhez kapcsolódva néhány kiállítás már szeptember óta látható, de a tárlatok zöme október folyamán nyílik és sok esetben november végéig megtekinthető is lesz.
    Martonné Adler Ildikó, Eger alpolgármestere kiemelte, hogy a város valamennyi kiállítóhelyén magyar művészek alkotásai mutatkoznak be október 13-án. A Sacrum kortárs szakrális festészeti kiállításnak az Érseki Palota ad otthont, Jelenidő címmel festő szakos hallgatók tárlata nyílik az Eszterházy Károly Egyetem Líceum épület aulájában, a Ziffer Sándor Galériában üvegfestmények lesznek láthatók, az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetében Ozsvát Sára emlékkiállítás nyílik, a Kepes Intézetben pedig az Élő magyar festészet 2018 című meghívásos tárlat magyar festők három generációjának mintegy 200 festményét mutatja be.
    Újbudán október 11. és 19. között rendeznek programokat több helyszínen. Október 11-én RE - edit címmel pályakezdő festőművészek csoportos kiállítása lesz a B32 Trezor Galériában, majd Csontváry emléktábláját koszorúzzák meg a résztvevők. Október 19-én A síktól a térig, a tértől a síkig címmel az Újbuda Galériában nyílik bemutató, de ezen a napon délután indul az a nagyjából két órás galériaséta, amely során Garami Gréta művészettörténész és Sipos Endre művészetfilozófus mutatja be a sorozat keretében, a kerületben nyílt kiállításokat. A séta során a Bartók 1. Galéria, a Bor és Kézműves Galéria, a Moha Kultúrtér, a Godot Galéria, a K.A.S. Galéria, a Gross Arnold Galéria, a Karinthy Szalon és a MÚK Galéria bemutatói lesznek láthatók.
    A Magyar Festészet Napja rendezvény idei külföldi vendége Szlovénia lesz - emelte ki Verebes György. A szlovén festőművészek munkáiból október 19-én a Próféta Galériában nyílik bemutató.
    A rendezvénysorozat harmadik kiemelt helyszíne idén Szolnok, ahol október 12. és 20. között rendeznek számos eseményt. Október 12-én Különös csendek címmel Király György festőművész kiállítása nyílik a Szigligeti Színházban, 18-án Fészek II. címmel Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművész tárlata a Liget úti Lakásgalériában lesz bemutatva, másnap Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész Holdfénygyűjtő című kiállítása nyílik meg a Szoboszlai Galériában, továbbá a sorozathoz kapcsolódó bemutatóknak ad helyet a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Művészeti Szalonja, az Aba-Novák Agóra Galéria, a Szolnoki Galéria és a Gyurma Cukrászda Kamarakiállító is.
    A programsorozat honlapján részletesen lehet tájékozódni a különböző programokról és a tárlatok megtekintési idejéről is.