Gedeon napja van. | 2024.03.28

Varga: az előzetesen mértnél is jobban nőtt a gazdaság, és nagyobb mértékben csökkent az államadósság tavaly

2018-10-02 13:13:00

A magyar gazdaság tavalyi teljesítménye felülmúlta a korábbi számításokat: az előzetes, tavaszi adatközlésnél is 0,1 százalékponttal magasabb, 4,1 százalék volt a gazdasági növekedés, miközben a GDP 73,3 százalékára csökkent az államadósság - mondta el Varga Mihály az MTI-nek a KSH EDP-jelentését kommentálva.

    Az előző évekhez hasonlóan a kormányzati szektor hiánya 2017-ben is a kitűzött 2,4 százalékos hiánycél alatt, 2,2 százalékon teljesült, az év végi államadósság pedig 2016-hoz képest úgy csökkent 2,6 százalékponttal, hogy az adatsorban már az Eximbank is szerepel - ismertette a tárcavezető kiemelve, hogy a korábbi adatközléshez képest a tavalyi GDP-arányos államadósság 0,3 százalékponttal lett alacsonyabb. 
    Mint mondta: a mostani jelentés számai a tavaszihoz képest teljesebb képet mutatnak, hiszen már a zárszámadási adatokat, a költségvetési és statisztikai jelentéseket is figyelembe vette. A KSH friss adatsorából az is kiolvasható, hogy nemcsak a tavalyi növekedés volt nagyobb, hanem a 2016. évi is 0,1 százalékponttal kedvezőbben alakult, 2,3 százalékot ért el - emlékeztetett Varga Mihály.
    A tárcavezető kiemelte: az idei évre a kormány változatlanul 2,4 százalékos uniós módszer szerinti hiánycél teljesülésével számol. A központi költségvetés és az elkülönített állami pénzalapok pénzforgalmi egyenlege 1979,1 milliárd forintot érhet el, mivel a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus pénzeinek felhasználása várhatóan 2019-ben és 2020-ban éri el csúcspontját, vagyis az uniós társfinanszírozás is ezekben az években tetőzhet.
    Idén a kormány továbbra is jelentős mértékben megelőlegezi az uniós forrásokat. A prognózis számol azonban azzal, hogy még az idei év hátralévő részében több százmilliárd forintnyi uniós pénz érkezik Brüsszelből, az ezzel ellentétes híresztelések nem megalapozottak. A maastrichti adósságmutató idén várhatóan a GDP 72,9 százalékára csökkenhet, vagyis a konvergencia programban tavasszal jelzett 0,4 százalékpontos adósságcsökkenés teljesíthető - közölte a pénzügyminiszter.