Emma napja van. | 2024.04.19

Gábor Dénes-díj - Október 10-ig várják a jelöléseket 

2018-09-24 13:37:00

Immáron 30. alkalommal hirdették meg a Gábor Dénes-díj felhívását műszaki szakemberek számára - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.

    A Gábor Dénes-díjjal a kiváló hazai és határon túli műszaki alkotókat, kutatókat, fejlesztőket, feltalálókat, mérnököket ismerik el. A díjakat, amelyre október 10-ig terjeszthetik fel a tudományos közösségek jelöltjeiket, a kuratórium ítéli oda október folyamán, az elismeréseket decemberben adják át az Országházban - hangzott el.
    Jamrik Péter, a díj alapítója elmondta: ebben az évben csaknem félszáz szervezet számára küldték ki a felterjesztési felhívásokat. Idén is két kategóriában ítélik oda a díjakat: jutalmazzák az elmúlt 5 évben folytatott, kiemelkedően eredményes mérnöki alkotó munkát, kutatói teljesítményt, emellett a kuratórium életmű díjjal ismeri el az öt évnél régebbi eredményeket is. Ebben a kategóriában dominánsan 70 év feletti műszaki alkotókat jutalmaznak - tette hozzá.    Beszélt arról is, hogy a díj alapítása óta a felterjesztések száma folyamatosan nő és megjelentek új szakterületek is. Ilyen például az egészségügy területe, ahol egyre nagyobb arányban van jelen a mérnöki tevékenység - tette hozzá. Az egészségügy területén a műszaki innovációk között említette a protéziseket, a szívgyógyászatban alkalmazott technológiákat, és az 5G infokommunikációs technológiát.
    Jamrik Péter beszélt arról, hogy a Gábor Dénes-díj évekkel ezelőtt egy nemzetközi díjjal is bővült, majd a határon túli magyarok számára is létrehoztak egy külön elismerést.