Auguszta napja van. | 2024.03.29

ITM: a kormány kiemelt feladatként kezeli az alsórendű úthálózat fejlesztését

2018-09-21 13:28:00

A kormány a vidéki életminőség javítása, a vidék lakosságmegtartó képességének erősítése érdekében kiemelt feladatként kezeli az alsórendű úthálózat fejlesztését - mondta Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára pénteken a Nógrád megyei Bujákon, ahol a település felújított bekötőútját adták át.

    Az út 1,7 kilométeres szakaszát építették meg most 125 millió forintból a HE-Do Kft. kivitelezésében, a korábban megépült öt kilométeres szakasszal együtt a teljes bekötőút megújult.
    Tóth Péter az átadáson hangsúlyozta: a kormány minden erőforrást megragad annak érdekében, hogy a karbantartási lemaradást behozza a magyar úthálózaton.
    Elmondta: 2016-ban belföldi forrásból indították el a komplex programot, amely 69 milliárd forintot biztosított arra, hogy 562 kilométeren megújuljanak az utak.
    Hozzátette, ötéves, 400 milliárd forintos keretösszegű szerződést kötöttek az utak karbantartására a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel, és 69 milliárdról 2020-ig több mint másfélszeresére emelik az utak karbantartására szánt összeget.
    A helyettes államtitkár ismertette, hogy az év végéig mintegy 160 milliárd forint belföldi és uniós forrásból országszerte közel 1200 kilométernyi mellékút, főút, és autópálya rendbetétele kezdődött, illetve kezdődik meg. Nógrád megyében összesen 40 kilométernyi útszakasz korszerűsítése történt már meg, vagy van folyamatban négymilliárd forintból, és újabb 11 kilométer megújítását készítik elő - mondta.
    Tóth Péter kiemelte, a kormány a Magyar falu program meghirdetésével arra törekszik, hogy erősödjön a falvak megtartó képessége, javuljon az oktatás, az egészségügy, a kulturális- és sportélet, és javuljon a közlekedés színvonala is. A program egyik központi eleme a kistelepülések 50 milliárdos útfelújítása, és az, hogy ezentúl az útdíjból további forrásokat csoportosítanak át az úgynevezett falusi útalapba - fejtette ki.
    Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke kiemelte, hogy a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) több mint 41 milliárd forintos megyei keretéből 2,6 milliárdot fordítanak útfelújításokra, ami létszámarányosan a legmagasabb összeg az országban.