Auguszta napja van. | 2024.03.29

Megállapodást sürget a menedékkérők elosztásáról az Európai Parlament elnöke

2018-09-19 14:30:00

Megállapodásra szólította fel az Európai Unió (EU) kormány-, illetve államfőit a menedékkérők elosztásának ügyében Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke egy szerdai nyilatkozatában.

    Az olasz konzervatív politikus a kormány-, illetve államfőket összefogó Európai Tanács nem hivatalos salzburgi tanácskozása elé időzített nyilatkozatában kiemelte, hogy az EU-nak egy "automatikus és kötelező rendszerre van szüksége a menedékkérők valamennyi tagországra vonatkozó, méltányos elosztásáról".
    "Felszólítom az összes EU-s állam- és kormányfőt, hogy ebben a kérdésben késedelem nélkül jussanak megállapodásra Salzburgban" - mondta az EP elnöke a Die Welt című lapnak, hozzátéve, hogy az elosztás körüli viták elhúzódásával "túl sok lehetőséget szalasztottak el".
    Aláhúzta, hogy erősíti a populizmust és a veszélyes megosztottságot idéz elő a közösségben az EU-s menekültügyi reform "leállása", amely egyes tagállamok miatt következett.
    Hangsúlyozta, hogy a menekültügy közösségen belüli szabályozásának átalakítása mellett a menekülésre késztető okok felszámolásáért is küzdeni kell. Ezért "megismétlem azt a követelést, hogy állítsunk össze egy Marshall-tervet Afrikának" - mondta az EP elnöke. Afrikához az afrikaiak helyzetébe belehelyezkedve, "az afrikaiak szemén keresztül" kell viszonyulni, és főleg azért kell tenni, hogy a fiatalok a hazájukban boldogulhassanak - fejtette ki Antonio Tajani.
    Az Európai Unió kétnapos nem hivatalos csúcstalálkozót kezd szerdán Salzburgban. A tagállami vezetők úgynevezett informális megbeszélésre gyűlnek össze az ausztriai városban, vagyis nem hoznak hivatalos döntéseket. A legfontosabb témák az EU-s külső határ igazgatásának ügye és Nagy-Britannia kilépése az EU-ból (Brexit).