Auguszta napja van. | 2024.03.29

Hárommilliárd forintból megújult az ELTE kollégiuma

2018-09-19 12:35:00

Átadták az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hárommilliárd forintból megújult, Nagytétényi úti kollégiumát szerdán Budapesten. 

    Borhy László, az egyetem rektora kiemelte: energetikai szempontból és berendezését tekintve is teljesen megújult kollégium várja a hallgatókat az új tanévtől.
    Rámutatott, az ország egyik vezető egyetemeként nemcsak a képzések magas színvonaláért, hanem az ezt kiszolgáló infrastruktúráért is felelősek, a kollégium ennek a háttér-infrastuktúrának a részét képezi.
    Az egyetemi környezethez képest az ELTE kollégiumai értékes lehetőséget kínálnak arra, hogy a különböző szakterületek, karok hallgatói új ismeretségeket kössenek. Nagy figyelmet szenteltek annak, hogy a közösségi tereket is fejlesszék, a kollégium épülete így a 21. század elvárásainak teljes mértékben megfelel - fogalmazott a rektor. 
    Scheuer Gyula, az egyetem kancellárja hozzátette: a mostani beruházás egy részét KEOP-forrásból finanszírozták, amely az energetikai megújításokat fedezte. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának hozzájárulását a berendezések cseréjére fordították, és hozzájárult a kiadásokhoz az ELTE is. 
    A kancellár elmondta, hogy jelenleg az ELTE három gyakorlóiskolájában zajlanak felújítások, illetve egyéb egyetemi épületek megújítása is folyik, mintegy 900 millió forint értékben. További 20 milliárdos beruházás előkészítése is zajlik, ezek közül kiemelte a Márton Áron Szakkollégium felújítását. Amíg ez megvalósul, a szakkollégiumot ideiglenesen itt helyezik el. 
    Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere azt mondta: egy ilyen színvonalú intézmény még otthonosabbá teszi a diákok számára a tanulmányi időszakot. Reményét fejezte ki, hogy a hallgatók jó hírét viszik majd a kerületnek. 
    Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő rámutatott: ilyen értékű kollégiumi beruházás nem sok volt Magyarországon az elmúlt harminc évben. A források több mint a felét az egyetem állta, 1,3 milliárd volt a pályázati támogatás - jegyezte meg, hozzátéve: ez egy rendkívül komoly teljesítmény az intézmény részéről. 
    Kitért arra is, hogy az ELTE a legpatinásabb magyar egyetemek egyike, nagy számban fogad külföldi vendégeket, hallgatókat. 
    Szólt arról is, hogy meghatározóak a szakkollégiumok a magyar oktatási rendszerben, s bízik benne, hogy az általuk folytatott minőségi képzés tovább folytatódik majd. 
    Babos János szolgáltatási igazgató az MTI kérdésére elmondta: a korábbi 780-800 férőhelyről mintegy 830 férőhelyesre bővült a kollégium. Kiemelte, hogy a felújítás során hangsúlyos szerepet kapott az akadálymentesítés, több annak megfelelően kialakított szobát is létrehoztak. 
    Megjegyezte: jelenleg a felsőoktatási intézmény hallgatói 11-12 százalékának tudnak kollégiumi férőhelyeket biztosítani. A kollégiumi szobákban színvonaltól függően 9320-tól 17.475 forintig terjed a fizetendő havi díj összege - tette hozzá. 
    Az ELTE háttéranyaga szerint az egyéves, teljes körű felújítás során kicserélték az összes nyílászárót, gépészeti felújítás, hőszigetelés történt. A korábbi négyszemélyes helyiségeket háromszemélyessé, a 296 szobából hatvanat kétszemélyessé alakítottak át. Az épület összes szobája önálló fürdőszobát, WC-t kapott, a közlekedő területek és közös helyiségek nemcsak megújultak, hanem új funkciókkal is bővültek: kültéri fitnesspark és sportpálya, valamint felújított tornaterem is várja a sportolni vágyókat.