Emma napja van. | 2024.04.19

ITM: a magyarok idegennyelv-tudásának fejlesztése a kormány célja

2018-09-18 17:10:00

A magyarok idegennyelv-tudásának fejlesztését célozza meg a kormány - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden az MTI-vel.

    Közleményükben azt írták: kormány elfogadta a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatait és konkrét intézkedések kidolgozására kérte fel a minisztériumokat a magyar lakosság idegennyelv-tudásának növelésére.
    Tervezik többek között korszerű idegennyelv-oktatási módszerek meghonosítását, a nyelvszakos tanári képzésben részt vevők külföldi részképzésének támogatását, a kéttannyelvű általános és középiskolai oktatás és az anyanyelvi idegennyelv-tanárok alkalmazásának ösztönzését.
    A tervek között szerepel továbbá nyelvtanulási diákhitel bevezetése, idegen nyelvi táborok, tanulmányutak, diákcsereprogramok ösztönzése. Megvizsgálják a középiskolában oktatott második idegen nyelv óraszámának terhére az első idegen nyelv óraszámának esetleges növelését, valamint a külföldi filmek feliratozásának előtérbe helyezését is. A kormány szintén döntött arról, hogy a nyelvtanulási diákhitel bevezetéséhez, valamint az állami támogatású felnőttképzés idegen nyelvi programjai hatékonyságának javításához szükséges intézkedéseket még idén kidolgozza. 
    Kitértek arra is, hogy január óta az állam már több mint tízezer fiatalnak térítette vissza sikeres nyelvvizsgája díját, a beadott igénylések száma pedig eléri a húszezret. Idén januártól ugyanis a kormány minden 35 év alatti fiatalnak megtéríti a sikeres középfokú nyelvvizsga díját - tették hozzá.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó