Auguszta napja van. | 2024.03.29

Ismét megvonták az INA kutatási engedélyét a Sava koncesszió ügyében

2018-09-15 07:59:00

Az INA horvát olajipari vállalatnak harmadszor vonta meg az illetékes horvát minisztérium a Sava koncessziós területre a kutatási engedélyét - közölte az INA pénteken, majd hozzátette: lépéseket tesznek annak érdekében, hogy megvédjék érdekeiket.

    A közleményben kiemelték: a környezetvédelmi és energetikai minisztérium annak ellenére vonta meg az engedélyt a cégtől, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróság idén júniusi határozata szerint az előző koncesszió megvonó döntés is jogtalan volt. 
    A legfelsőbb közigazgatási bíróság megsemmisítette a közigazgatási bíróság és a gazdasági minisztérium határozatát a koncesszió visszavonásáról, és az ügyben újratárgyalást rendelt el, mert a gazdasági minisztérium nem tudta bebizonyítani, hogy az INA nem teljesítette volna kötelezettségeit, amiért megvonták tőle az engedélyt. 
    Az ügy 2011 óta húzódik. 
    A koncessziókat még a Jadranka Kosor vezette kormány vonta meg 2011. július 29-én, azzal az indoklással, hogy a vállalat még az előkészítő munkálatokat se kezdte meg az olajkutatásokhoz a 2010. december 30-án megkapott engedély alapján. A visszavonás három területre vonatkozott, a Sava, a Dráva, valamint az északnyugati mezőkre. 
    A döntés miatt az INA három pert is indított a közigazgatási bíróságon. A horvát legfelső bíróság 2014. szeptember 11-én döntött úgy, hogy érvényteleníti a Száva környékén található koncessziók elvételét, és szeptember 18-án hasonló döntést hozott az északnyugati mezők ügyében is, de a gazdasági minisztérium novemberben újra megvonta a koncessziókat a cégtől. A tárca újfent arra hivatkozott, hogy az olajvállalat nem teljesítette kötelezettségeit. A határozat ellen az INA bírósági jogorvoslatot kért. 
    A Dráva koncesszió ügyében a közigazgatási bíróság 2015 januárjában semmisítette meg a horvát gazdasági minisztérium 2011-ben hozott, koncesszió megvonó döntését.