Emma napja van. | 2024.04.19

Szőlős édesség nyerte el az első Budapest Desszertje díjat

2018-09-11 15:24:06

Szőlős fehércsokoládés édesség nyerte el első alkalommal a Budapest Desszertje címet, amelyet hétvégén a 8. Édes Napok Budapest rendezvényen kóstolhat meg a közönség.

    A Budapest Desszertje verseny eredményét kedden sajtótájékoztatón hirdették ki. A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség által első ízben meghirdetett verseny győztese a Szamos Marcipán édessége lett, amelyet Nagy Péter mestercukrász álmodott meg. 
    Füleky György, a szövetség alelnöke elmondta, hogy a megmérettetésre 13 cukrászda jelentkezett, a beküldött desszertek közül a szakemberekből és laikusokból álló zsűri választotta ki Budapest Desszertjét, amelyet szeptember 14. és 16. között kóstolhat meg a közönség a 8. Édes Napok Budapest elnevezésű rendezvényen a Szent István-bazilika előtti téren.
    Idén a verseny központi témája a monodesszert, fő alapanyaga a szőlő volt - mondta Rebrus Csaba, a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség elnöke. Hozzátette: emellett fontos szempont volt, hogy a desszert a közízlésnek megfeleljen, bári által otthon is elkészíthető legyen és az eladási ára ne legyen több, mint ezer forint. Elmondta, hogy a versennyel hagyományt szeretnének teremteni.
    "Ahogy a somlói galuska is egy nemzetközi verseny eredményeként lett az egyik legnépszerűbb desszert a magyarok körében, abban bízunk, hogy a Budapest Desszertje megalkotásával fel tudunk mutatni egy olyan desszertet, amely legalább ilyen népszerű lesz és nemcsak a cukrászdák kínálatában, hanem a magyar éttermek étlapján is megjelenik majd" - tette hozzá.
    Közlése szerint a versenyt ezentúl minden év szeptemberében megrendezik, a győztes desszertet pedig a szeptember közepén nyíló Édes Napok Budapesten elnevezésű, több tízezer vendéget vonzó rendezvénysorozat keretében mutatják majd be a nagyközönségnek egy külön standon. 
    Meg szeretnénk változtatni a magyarok édességfogyasztási szokásait, hogy abban a mennyiségi szempontok helyett a minőség kerekedjen felül - hangsúlyozta a szövetség céljai között az elnök, aki beszélt arról is, hogy az édességszakma színvonalának emelkedését jól jelzi, hogy az elmúlt években a magyar csokoládé és édességgyártók Európa legrangosabb szakmai díjait hozták el. 
    Felidézte, hogy 2011-ben rendezték meg az első Édes Napkat Budapesten, ezzel, mint mondta, elindult egy "gasztronómiai forradalom", azok a manufaktúrák, amelyek ott kiállítottak, azóta országos ismertségre tettek szert. A rendezvény az évek során Európa negyedik legnagyobb szabadtéri, ingyenesen látogatható édesség tematikájú rendezvényévé nőtte ki magát, amelyre évente 50 ezer látogató kíváncsi - tette hozzá Rebrus Csaba.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó