Auguszta napja van. | 2024.03.29

Migránsokat elszállásoló önkéntesek tárgyalása kezdődik csütörtökön Brüsszelben

2018-09-06 10:45:00

Embercsempészet vádjával migránsokat elszállásoló civil önkéntesek tárgyalása kezdődik csütörtökön Brüsszelben - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.

    A beszámoló szerint három vádlott áll a bíróság elé, akiket a nyár folyamán állítottak elő a migránsok segítését és elszállásolását is tiltó jogszabály alapján.
    A törvény szerint büntetendő minden olyan cselekmény, amely bármilyen módon, közvetve vagy közvetlenül lehetővé teszi nem uniós állampolgár részére az országba való belépést, az azon való átjutást, vagy hozzájárul a tartózkodásához - idézte a jogszabályt a napilap. Hozzátették, ugyanezen törvény egy bekezdése ugyanakkor megjegyzi, a támogatás nem minősül bűncselekménynek, ha az főként humanitárius okokból valósul meg.
    A tájékoztatás szerint június elején illegális bevándorlók támogatása és elszállásolása miatt tizenkét civil önkéntest állítottak elő, köztük olyanokat is, akik konkrét segítséget kívántak nyújtani a migránsoknak ahhoz, hogy Nagy-Britanniába jussanak.