Gedeon napja van. | 2024.03.28

Álmagánnyomozó ellen indult eljárás Szegeden

2018-09-04 12:28:00

Magát magánnyomozónak kiadva csalt ki négy év alatt több mint 30 millió forintot eltűnt hozzátartozójukat kereső sértettektől egy szegedi férfi - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

    Szanka Ferenc közölte, a férfi ellen jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indult eljárás.
    A sértettek hozzátartozója évekkel ezelőtt Ausztriában dolgozott, majd 2013 szeptemberében eltűnt. Azóta semmit nem tudnak róla, pedig osztrák rendőrök, alpinisták és önkéntesek is keresték őt. A hozzátartozók magánnyomozókat béreltek fel, de mivel ez sem hozott értékelhető eredményt, újabbakat bíztak meg, és ajánlásokon keresztül megismerkedtek 2014 tavaszán a szegedi férfival.
    A gyanúsított - bár nem volt megfelelő képesítése - magát magánnyomozónak adta ki, azt ígérve, nyomozni fog, bár tudta, hogy érdemi munkát nem végez majd. A gyanúsított négy éven át, idén májusig a sértetteknek valótlan nyomozati cselekményekről adott elő történeteket, és beszélt nekik rokonuk esetleges hollétéről is. Azt mondta többek között, hogy a hozzátartozójukat Olaszországba vitték, majd azt állította, Romániából keresték meg, és váltságdíjat követelnek érte. A gyanúsított az eltűnt személy édesanyjától és testvérétől több részletben összesen 31 millió forintot kapott el nem végzett munkája fejében és állítólagos költségeire.
    A Szegedi Járásbíróság elrendelte a korábban többször is elítélt férfi letartóztatását, de a végzés nem jogerős.