Emma napja van. | 2024.04.19

Tanév kezdés megyénkben

2018-09-03 12:59:00

Rendőrök és polgárőrök is segítik az iskolába induló gyermekek biztonságos közlekedését.

Szeptembertől a rendőrök és polgárőrök is segítik az iskoláskorú gyerekeket, hogy biztonságosan jussanak el a tanintézményekbe illetve onnan hazafelé. A gyermekek veszélyeztetettsége megnő a tanév kezdetétől. A szünidőt követően pedig a fiatalok felszabadultabbak és figyelmetlenebbek. Ezért szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek a megnőtt, megváltozott forgalomra és az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra.

A demonstratív rendőri jelenlét során a járőrök elősegítik a gyermekek biztonságos közlekedését, úttesten való áthaladását, s mindemellett fokozott figyelmet fordítanak a járművezetők jogkövető magatartásának ellenőrzésére, kiemelten a kijelölt gyalogos átkelőhely megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és gyermekülés kötelező használatára.

Mindezeket Pitkó Lászkó r. alezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője egy miskolci általános iskola mellett lévő gyalogosátkelő helynél 2018. szeptember 3-án megtartott sajtótájékoztató során ismertette.

A fentieken túlmenően a megyében is tovább zajlanak a rendőri osztályfőnöki órák az Iskola rendőre, a D.A.D.A. és Ellen-szer programok, illetve folytatják munkájukat a bűnmegelőzési tanácsadók is.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának iskolakezdéssel kapcsolatos közleményét itt érhetik el.