Gedeon napja van. | 2024.03.28

Levada: 70 százalékos Putyin támogatottsága

2018-08-30 19:30:00

Augusztusban három százalékpontot erősödve 70 százalékra nőtt azoknak az oroszoknak az aránya, akik pozitívan ítélik meg Vlagyimir Putyin elnöki tevékenységét - jelentette csütörtökön az Interfax hírügynökség, a Jurij Levada független elemzőközpont legfrissebb felmérésére hivatkozva.

    Ez azt jelenti, hogy az elnök tekintélyét a tervezett népszerűtlen nyugdíjkorhatár-emelés sem ingatta meg.
    Dmitrij Medvegyev miniszterelnök munkáját ugyanakkor csak 28 százalék tartotta jónak, szemben a júliusi 31 százalékkal. Az Állami Duma (a parlamenti alsóház) működését 30 százalék ítélte meg kedvezően, szemben az egy hónappal korábbi 33 százalékkal.
    A megkérdezettek 45 százaléka vélekedett úgy, hogy az ország jó irányba halad, ami 3 százalékponttal alacsonyabb a júliusban mért értéknél.
    A közvélemény-kutatást egy 1600 fős, felnőtt, országos mintán végezték el az elmúlt egy hét alatt.