Auguszta napja van. | 2024.03.29

Huszonkét embert vádolt meg embercsempészet miatt a lengyel ügyészség

2018-08-30 13:42:00

Két bűnbanda csecsen vezetőit, valamint az őket segítő lengyel sofőröket, összesen huszonkét embert vádolt meg a lengyel ügyészség a nyugat-európai országokba irányuló embercsempészetben való részvétellel.

    A fővádlott két csecsen nemzetiségű orosz állampolgár, Kurban M. és Movlat Ch. - olvasható a lengyel állami ügyészség honlapján csütörtökön közzétett közleményben. A vádirat szerint a két férfi 2016-ban és 2017-ben két külön, de azonos módon működő bűncsoportot irányítottak, Lengyelország keleti határán menedékkérelmet benyújtó, főleg Csecsenföldről származó személyeket - több száz embert - a nyugat-európai országokba csempészték át.
    A két fővádlott főleg lengyel sofőröket - taxisokat és magánszemélyeket - vont be tevékenységébe.
    A vádlottak kihasználták a lengyelországi menedékeljárás előírásait, melyek szerint a határátlépéskor a menekültstátuszért folyamodókat kérelmük elbírálásáig a lengyel keleti határ közelében létesített, nyitott központokba irányítják.
    Az embercsempészek ezekben a központokban toborozták ügyfeleiket, majd - minimum ezer euróért - főleg Franciaországba és Németországba szállították őket.
    A fővádlottakat előzetes letartóztatásba helyezték, ők tagadják bűnösségüket. A fuvarozók többsége bevallotta, hogy részt vett az embercsempészetben, ők szabadlábon védekeznek. 
    A lengyel jog szerint a vádlottak, miután a szervezett bűnözésből, az embercsempészetből folyamatosan űztek hasznot, akár 20 éves szabadságvesztéssel is büntethetők. A varsói ügyészség megállapításai szerint Kurban M.-et már 2011-ben Németországban elítélték embercsempészet miatt, 4 év és 8 hónapra kiszabott büntetéséből két évet letöltött, azóta a német hatóságok körözték.