Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kocsis Máté: a magyar kézilabdának nemcsak múltja, hanem jövője is van

2018-08-29 16:24:00

Az utánpótláskorú női válogatottak nyári sikerei azt mutatják, hogy a magyar kézilabdának nemcsak múltja, hanem jövője is van Kocsis Máté, a szövetség (MKSZ) elnöke szerint.

    Az MKSZ szerdai sajtóbeszélgetésén, amelyen a junior világbajnoki aranyérmes, a serdülő nyílt Európa-bajnoki aranyérmes, valamint az ifjúsági vb-ezüstérmes válogatottak eredményét elemezték, ünnepelték, a szövetség vezetője a csapatok jelenlévő játékosainak azt mondta:
    "A ti sikeretek sokakat motivál, hogy ezt a sportágat válasszák, illetve ezen túl kedvet csináljon a sporthoz." 
    Kocsis Máté kiemelte, idén nyáron az utánpótlás leánycsapatok bizonyították, hogy "a magyar kézilabdának nemcsak múltja, hanem jövője is van".
    Az elnök emlékeztetett arra, hogy a három csapat összesen 25 mérkőzést játszott, és csupán egyet veszített el, majd röviden felidézte a nyarat, amely sportdiplomáciai sikerrel indult, hiszen a 2022-es férfi kontinensbajnokság rendezésének odaítélésekor a magyar-szlovák közös pályázat lett a befutó. Ezt követték a korosztályos válogatott csapatok sikerei, amelyek után sok gratuláló levél érkezett a szövetséghez. Ezekkel kapcsolatban kiemelte: a nemzetközi elismerések a remek debreceni rendezésnek is szóltak.
    Az elnök hangsúlyozta, hogy fiatal koruk ellenére a játékosok igazi csapatokat alkottak. "A nagyszerű eredmény öröm, a cél annak a fenntartása, ám közben vigyázni kell arra, hogy az elvárás ne váljon teherré" - hangsúlyozta.
    Zsiga Gyula szakmai igazgató köszönetet mondott az eredmények hátterét biztosító szülőknek és családtagoknak, majd kiemelte, hogy 14 klub játékosai érték el ezeket a sikereket. "A legfontosabb, hogy a folyamat ne szakadjon meg, és belőletek felnőtt játékosok legyenek" - mondta a szakember.
    Papp György, a nyílt Eb-aranyérmes serdülő-válogatott edzője felidézte, hogy 2015-ben 476 játékost mértek fel különböző szempontok szerint, és a szakmai szűrők után belőlük került ki az a 17 kézilabdázó, akik a diadalt elérték.
    Bohus Beáta, az ifi vb-ezüstérmes válogatott szövetségi edzője kiemelte, hogy a klubok általa sosem tapasztalt összefogása jelentette az alapot. Nem tagadta, hogy az ezüstérem miatt kicsit szomorú, és ez az eredmény azt mutatja, hogy a lányoknak győzni is meg kell tanulniuk.
    Golovin Vlagyimir, a junior vb-aranyérmes együttes edzője hangsúlyozta: egy személyt sem tud kiemelni a csapatából, mert mindig volt valaki, aki magával ragadta a többieket, és a kritikus szituációkból így tudtak felállni.