Emma napja van. | 2024.04.19

Orvosi rendelőket, védőnői helyiségeket újítottak fel Zalaegerszegen

2018-08-24 07:22:48

Másfél éves program keretében felújították a központi orvosi ügyelet, továbbá 13 felnőtt- és gyermekorvosi körzet rendelőjét, valamint a védőnői szolgálat helyiségeit Zalaegerszegen - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.

    A munkálatokat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak (TOP) az egészségügyi alapellátási infrastruktúra fejlesztését szolgáló keretéből, mintegy 354 millió forintból végezték el. A projekt keretében a központi orvosi ügyeleti szolgálatot, nyolc felnőtt- és öt gyermekorvosi praxis rendelőjét, valamint 17 védőnői körzet helyiségeit korszerűsítették.
    Az érintett háziorvosi, védőnői körzetekben több mint húszezren élnek. A központi orvosi ügyelethez tartozik Zalaegerszeg mintegy 60 ezer lakosán kívül a térség további 78 településének több mint 42 ezer lakója is. 
    A háziorvosi rendelők és a védőnői helyiségek korszerűsítése, átalakítása egyes esetekben bővítéssel, illetve az épületek akadálymentesítésével járt. A 35 millió forintot meghaladó eszközfejlesztés keretében egyebek mellett EKG-berendezéseket, dopplerkészülékeket, sürgősségi táskákat, pelenkázóasztalokat, fonendoszkópokat, hallásvizsgáló berendezéseket vásároltak, az ügyeleti szolgálat részére pedig új gépjárművet is beszereztek.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó