Emma napja van. | 2024.04.19

Varga: a gazdaság teljesítménye áll a béremelkedések mögött

2018-08-22 13:14:00

A gazdaság javuló teljesítményével magyarázható a bérek emelkedése és ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottság, valamint a beruházások bővülése - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában a legfrissebb kereseti adatokra reagálva.  

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölte, hogy júniusban a teljes munkaidőben dolgozók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után. A jelentés szerint az első fél évben 11,9 százalékos volt a növekedés. Júniusban az átlagos bruttó kereset 329 600 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 700 forint volt. A nettó kereset családi kedvezmény nélkül 219 200 forint, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 227 700 forintra becsülhető.
    Varga Mihály szerint az adatok azt mutatják, hogy folytatódik a bérfelzárkózás, amit - tette hozzá - a közterheket csökkentő bérmegállapodás és az adójogszabályok változása is támogat. A miniszter abban bízik, hogy a folyamat a következő hónapokban is folytatódik. 
    Üdvözölte egyúttal, hogy a kereseti egyenlőtlenségek csökkentek, hiszen a növekedés a leginkább elmaradott megyékben meghaladta az átlagot. Hozzátette, hogy az ágazatok közül különösen a közigazgatásban, az építőiparban, az idegenforgalomban és az egészségügyben dolgozók bérének emelkedése jelentős. Utóbbi azért is különösen fontos, mert stabilizálhatja a munkavállalói létszámot és biztosíthatja az utánpótlást is - hangsúlyozta Varga Mihály.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó