Auguszta napja van. | 2024.03.29

Augusztus 20. - Több ezer ember gondoskodik a biztonságról

2018-08-17 16:55:00

Több ezer ember gondoskodik az augusztus 20-ai programokon részt vevők biztonságáról - mondta a kormányszóvivő pénteken Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) központjában.

    Kovács Zoltán azt mondta, hogy a rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - amelynek ő az elnöke - a hosszú hétvégén is folyamatosan azon dolgozik majd, hogy mindenki méltón, biztonságban tudja megünnepelni az ország születésnapját.
    Augusztus 20-án országszerte több mint 340 rendezvényt tartanak - ismertette a sajtótájékoztatón Lakatos Tibor, az ORFK közrendvédelmi főosztályának vezetője. Hozzátette: a hosszú hétvége miatt számos településen már korábban megtartják az ünnepi rendezvényeket. 
    A fővárosban négy, a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvény lesz, amelyeket "a szükséges létszámban" biztosítanak. Feladatuk elsősorban a forgalomirányítás, a közlekedés rendjének fenntartása, az állampolgárok segítése. "Nyugodt, méltóságteljes" ünnepre készülnek - közölte.
    Lakatos Tibor azt is elmondta, hogy 358 tűzijátékot jelentettek be az országban. Ezek helyszíni vizsgálatát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal (OKF) közösen végezték el.
    Hajdu Márton, az OKF szóvivője elmondta: több rendezvényhelyszín berendezése jelenleg is tart, azok helyszíni ellenőrzésén a hétvégén is folyamatosan dolgoznak majd a tűzoltók. A fővárosi rendezvények biztosítására az elmúlt évekhez hasonlóan a Dunán is megnövelik a készenlétet. Emellett városszerte számos tűzoltóegység lesz szolgálatban, hogy a lehető legrövidebb időn belül be tudjon avatkozni, például akkor, ha a tűzijátékból visszahulló parázs tüzet okozna.
    Hajdu Márton külön kérte: napközben és este is mindenki figyeljen arra, hogy a nagy melegben, szárazságban akár egy eldobott cigarettacsikk is könnyen tüzet okozhat.
    Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője bejelentette, hogy a programok biztosítására - az elmúlt évek tapasztalatai alapján - komplex mentésirányítási tervet dolgoztak ki, és az ünnepre külön mentésirányítási központot hoznak létre. A fővárosban 36 mentőegységgel lesznek jelen a helyszíneken, és a Duna mindkét partján lesz úgynevezett oxiológiai ambulanciájuk is. 
    A mentőszolgálat szóvivője mindenkit óva intett attól, hogy magas helyre, háztetőre másszon fel. Kiemelte továbbá, hogy vigyázzanak a gyerekekre, különösen a tűzijáték után, amikor oszlik a tömeg.
    Bonta Imre, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési főosztályának vezetője elmondta: a meteorológiai szolgálat a központi rendezvények mellett húsz szabadtéri program meteorológiai biztosításáért felel. A délelőtti vízi- és légiparádé, valamint az esti tűzijáték idejére a fővárosi Duna-parton ideiglenes automata állomást alakítanak ki, amely tízpercenként szolgáltat időjárási adatokat az operatív törzs és a szervezők számára is.
    A meteorológus a várható időjárásról azt mondta: folytatódik a napos, meleg idő, inkább csak szombaton és hétfőn van esélye néhány helyen zápornak, zivatarnak, de azok is rövid ideig tartanak majd. A maximumhőmérséklet várhatóan kevéssel 30 Celsius-fok felett alakul majd - közölte Bonta Imre.
    Az ünnep biztonságos lebonyolításáért most is az operatív törzs felel, amelynek tagjai mások mellett a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, a Terrorelhárítás Központ, a Köztársasági Elnöki Hivatal, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat és a Budapesti Közlekedési Központ képviselői is.
    Idén három napon át tartanak az augusztus 20-ai központi rendezvények. Már szombaton megnyílik a Magyar Ízek Utcája, a budai Várban mindhárom nap koncertekkel, programokkal várják az érdeklődőket. Augusztus 20-án a hagyományok szerint a zászlófelvonással, majd a honvédtisztavatással kezdődnek az ünnepségek. Délután a szentmisére és a Szent Jobb-körmenetre, majd este a tűzijátékra is sok embert várnak a szervezők.
    A központi programok részletes listája megtekinthető a kormány honlapján.
    Emellett országszerte sok településen tartanak ünnepi megemlékezéseket, szentmisét, kenyérünnepet Szent István napja alkalmából.
    Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.