Andrea napja van. | 2024.04.18

Az új kínai tulajdonos kivezeti a Gorenje részvényeit a tőzsdéről

2018-08-16 17:20:00

A Gorenje szlovén cég új kínai tulajdonosa, a Hisense Electric háztartásigép-gyártó vállalat bejelentette a Gorenje részvényeinek kivezetését a tőzsdéről - közölte a helyi sajtó csütörtökön. A döntést a kisrészvényesek közgyűlésén, szeptember 17-én hozzák meg.

A Hisense három hónappal ezelőtt megvette a Gorenje részvényeinek 95,42 százalékát, 293 millió euróért. A kisrészvényeseknek 12 eurót ajánlott részvényenként, ugyanannyit, amennyiért a kínai vállalat megvásárolta a nagyrészvényesek tulajdonrészét is a Gorenjeben. 

    Csütörtöktől a Gorenje igazgatósága hat kínai taggal bővült. Franjo Bobinac egyelőre maradt az igazgatóság elnöke. A vállalatnak 11 ezer alkalmazottja van, továbbá Csehországban és Szerbiában is rendelkezik leányvállalattal. 
    A Gorenje, amely az egyik legnagyobb, exportra termelő szlovén cég, tavaly jelezte, hogy stratégiai partnert keres. 
    A Gorenje tavalyi profitja 84 százalékkal zuhant a költségek növekedése és az éleződő verseny miatt. Idén az első negyed évben ugyanakkor jelentősen tudta növelni nyereségét. 
    A cég májusban azt közölte, hogy az adózott eredménye 2,5 százalékkal, 23,5 millió euróra nőtt. 
    A kínai vállalat kötelezte magát, hogy megőrzi a Gorenje márkanevet és megtartja az alkalmazottakat. A szlovéniai cég lesz a Hisense fő európai kutatási és fejlesztési, valamint termelési központja.