Auguszta napja van. | 2024.03.29

Megnevezték a keddi londoni gázolásos incidens elkövetőjét - FRISSÍTETT-2

2018-08-16 09:18:00

Megnevezték szerdán a brit parlament közelében előző nap történt gázolásos incidens elkövetőjét.

    A 29 éves férfit Salih Khaternek hívják, szudáni születésű brit állampolgár - közölte a rendőrség.
    A férfi 2010-ben menekültként került az Egyesült Királyságba. Előtte Szudánban, a kartúmi egyetemen folytatott mérnöki tanulmányokat. Az afrikai ország keleti részén nőtt fel, szülei földművesek. 
    Angliában is járt egyetemre, 2017 szeptembere és 2018 májusa között a Coventry Egyetem, 2014 és 2017 között a Birminghami Egyetem hallgatója volt. 2010-2011-ben angolul tanult Birminghamben.
    A hatóságok kedden terrorcselekmények elkövetésének gyanújával tartóztatták le a férfit. Szerdán közölték, hogy emberölés kísérlete miatt is őrizetben tartják.
    A férfi kedden egy Ford Fiestával járókelők és kerékpárosok közé hajtott a parlamentnél, majd az épületet védő acél- és betonkordonba csapódott. Hárman sérültek meg, egy embert a helyszínen elláttak, egy nő és egy férfi kórházi ellátásra szorult. Azóta mindkettőjüket kiengedték - közölte a BBC hírtelevíziójának szerdai adásában Sadiq Khan, London polgármestere.
    A nyomozást a londoni rendőrség országos hatáskörű terrorelhárító és különleges műveleti szolgálata vezeti. Szerdára virradóra két helyszínt kutattak át Birminghamben, egyet Nottinghamben. Később közölték, hogy vizsgálódnak egy harmadik birminghami helyszínen is. 
    Híradások szerint a férfi nem szerepelt a brit belső elhárítás (MI5) és a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága megfigyelési listáin, a birminghami rendőrségnek viszont a "látókörében volt".
    Bátyja a BBC tudósítása szerint azt mondta, a családot sokkolta az incidens híre. Testvérét átlagosként jellemezte, tudomása szerint nem vallott radikális nézeteket, nem tartozott egyetlen vallási csoporthoz sem. Ezt erősítette meg a birminghami központi mecset is, amely a muszlim közösség tagjaitól származó információkra hivatkozva azt közölte, hogy a Salih Khater nem látogatta az imahelyet, nem vallott szélsőséges nézeteket.
    A BBC birtokába került az elkövető egy önéletrajza, amelyben keményen dolgozó, becsületes és udvarias, érett és felelősségteljes emberként írta le magát, aki a feszült helyzetekben is meg tudja őrizni nyugalmát.
    Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a hatóságok még mindig nem nyilvánították terrorista indíttatásúnak a történteket. Ehhez arra van szükség, hogy a terrorellenes szolgálatok három tisztségviselője egybehangzóan azon a véleményen legyen, hogy politikai okok vezették az elkövetőt. Mivel ez még várat magára, szakértők szerint elképzelhető, hogy más okok vezérelték, talán az, hogy nem sikerültek a vizsgái a Coventry Egyetem számviteli kurzusán.
    Tudósítások szerint Salih Khater hétfő éjjel vezetett Birminghamből Londonba, ahová éjfél után érkezett meg. Csaknem öt órán át parkolt a brit főváros központjában, a Tottenham Court Roadon, majd a gázolás előtt másfél óráig autózott a parlament környékén.
    A gyanúsított egyedül volt az autóban, fegyvert nem találtak az ezüst színű járműben a gázolás után. 
    A parlament melletti Westminster hídon tavaly márciusban gázolásos és késeléses merényletet követtek el, amelyben az elkövetővel, a brit Khalid Masooddal együtt hatan haltak meg, köztük egy rendőr, hozzávetőleg ötvenen pedig megsérültek.
    A parlament a legjobban védett környékek közé tartozik a brit főváros központjában. Az épületet erős, betonból és acélból készült biztonsági kordonok övezik.
    A keddi incidens után ismét felmerült, hogy alakítsák sétálóövezetté a parlament környékét. Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka - a legmagasabb rangú rendőrtiszt Nagy-Britanniában - úgy vélekedett, ezáltal meg lehetne akadályozni a gázolásos támadásokat. Hozzátette, a döntést a parlamentnek, a rendőrségnek, a biztonsági szolgálatoknak, a polgármesternek és a helyi hatóságoknak együtt kell meghozniuk. Sadiq Khan közölte: támogatja, hogy fokozzák a biztonságot a Parliament Square környékén és szerte Londonban.