Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: az Eurostat szerint Magyarország élen jár a szegénység visszaszorításában

2018-08-11 11:30:00

Az Eurostat 2012-2016 közötti időszakra vonatkozó adatai szerint Magyarországon nem volt még ilyen kevés nélkülöző, és nincs még egy ország az unióban, ahol ilyen nagy mértékben csökkent volna a szegénység - erről beszélt Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

    "Mi voltunk a legjobbak, mi tudtuk legjobban visszaszorítani a nélkülözők arányát" - értékelte Magyarország teljesítményét uniós összehasonlításban a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke.
    A súlyos anyagi nélkülözésben élők száma 2004-ben 2,2 millió volt, ami 2007-ig ugyan 1,7 millióra csökkent, ám azután 2012-ig 2,7 millióra emelkedett, majd hozzávetőleg felére csökkent 2016-ig - fejtette ki a szakértő.
    A gazdasági helyzet romlása Magyarországon már a 2008-as világgazdasági válság előtt, 2006-tól érezhető volt, csökkent a foglalkoztatás és a reálbérek szintje, a munkanélküliség pedig nőtt. Ez a folyamat 2010-ben megállt és 2012-től elindult a bérek emelkedése - tette hozzá Szalai Piroska.