Emma napja van. | 2024.04.19

Augusztus 20-áig tartanak a Királyi Napok Székesfehérváron

2018-08-10 18:30:00

Augusztus 20-áig tartanak a péntek este kezdődött Királyi Napok Székesfehérváron, melyek középpontjában II. András király és kora áll. 

    A tíznapos rendezvény részeként szombaton nyílik a Szent István Király Múzeum új tárlata II. András életéről és uralkodásáról. A harminc éven át uralkodó II. András nevéhez fűződik az Aranybulla kiadása, gyermekei közül Béla IV. Béla néven követte a trónon és lett a tatárjárás után a második honalapító, Erzsébet pedig az Árpád-ház negyedik szentje lett. 
    A Királyi Napok keretében vasárnap Gioachino Rossini egyik egyházzenei művét, a Petite messe solennelle-t (Kis ünnepi mise) mutatják be az ingyenes Musica Sacra keretében a Nemzeti Emlékhely fölé emelt színpadon.  
    A Királyi Napokon augusztus 11-15 közt rendezett nemzetközi néptáncfesztiválon baskír, bolgár, cseh, francia, görög, indiai, indonéziai, mexikói valamint magyar táncosokat is láthat a közönség. 
Augusztus 16-án rendezik meg a hatodik Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivált a Magyar Honvédség budapesti, debreceni, tatai és a házigazda székesfehérvári helyőrségi zenekarainak részvételével.     Augusztus 17-19 közt zajlanak majd a Koronázási Ünnepi Játékok. A hatodik alkalommal megrendezett összművészeti fesztiválon a középkor a Városház téren felépített utcarészlettel, a vásári forgataggal, a korhű életképekkel és színes családi programokkal elevenedik meg. 
    Az augusztus 18-19-ei Koronázási Szertartásjáték középpontjában II. András alakja és koronázása áll majd, a látványos előadásban a színészek mellett táncosok és zenészek, valamint a határon túlról érkező gyermekek is közreműködnek a Nemzeti Emlékhelyen felállított színpadon.
     A Zichy-színpadon könnyűzenei koncerteket tartanak: csütörtökön a Magna Cum Laude, pénteken az Anna and the Barbies és a Qumiby-ből ismert Kiss Tibor, szombaton a Fehérvár Big Band Egy este New Yorkban című műsorával, vasárnap pedig Szabó Balázs Bandája lép fel. 
    A nemzeti ünnepen, augusztus 20-án népművészeti fesztivált rendeznek, délután pedig történelmi felvonulást tartanak óriásbábokkal, hagyományőrzőkkel valamint Kárpát-medencei néptáncegyüttesekkel Szent István sírjához. Este a Vajdasági Cirkalom Táncegyüttes, az Alba Regia Táncegyüttes, a Miskolci Szinva-völgy Táncegyüttes és a Salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes ad műsort, a rendezvényt pedig tűzijáték és fényfestés zárja.