Auguszta napja van. | 2024.03.29

Nyitott porták fesztiválja az Őrségben

2018-08-05 11:34:00

Hétrétország címmel pénteken megkezdődik az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye: augusztus 10. és 20. között természetjáró programokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, színházi és filmszínházi produkciókkal, komoly és könnyűzenei koncertekkel, valamint nyitott portákkal várják a látogatókat.

    A tíz napon át tartó "köztivál" célját a szervezők szerint a rendezvény szlogenje összegzi: "Természetből a java, művészetből a magva, nyitott porták, nyíltszívű emberek, értelmes szórakozás".
    A programok különleges helyszíneken zajlanak: a Hétrét Filmklub műsorára tűzött alkotásokat a rétre nyíló Pajtaszínházban vetítik, és a meghívott társulatok is itt mutatják be előadásaikat. A Hétrétország színházi programjában szerepel a TÁP Színház előadása, Majsai Nyilas Tünde pedig Esterházy Péter - Csokonai Lili néven írt - Tizenhét hattyúk című regényének színpadi adaptációját adja elő. Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjének adaptációját a soproni Petőfi Színház és határon túli magyar színházi csoportok koprodukciójában mutatják be Őriszentpéteren. 
    A Ziránó, a Csavar és a Kalimpa Színház meseelőadásokkal érkezik Hétrétországba, és a gyermekeknek szólnak a SimorÁg TánCirkusz produkciói is. 
       A természetjáró programok keretében gyógynövénytúrákat szerveznek, Orfalun, a füveskertben gyógynövénynapot tartanak, Őriszentpéteren a Malom Látogatóközpontban pedig több témában hangzanak el előadások. Húsz őrségi településen várják nyitott portákkal és őrségi ételkínálattal a látogatókat: a vendégek beléphetnek a kézműves műhelyekbe, a művészek műtermeibe és bepillantást nyerhetnek a gazdálkodók napi munkájába. 
    Esténként neves együttesek és előadók - köztük Lukács Miklós, Balogh Kálmán, Bognár Szilvia, Müller Péter Sziámi AndFriends, Lajkó Félix - lépnek fel. A Pajtaszínházban játszik a Fajkusz banda, a Cimbiózis új lemezét mutatja be. A Malom udvarban többek közt az Esszencia zenekar ad koncertet, Kollár-Klemencz László, Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor dalai csendülnek majd fel.  
    Az Őrség szakrális helyszínein - Bajánsenyén és Kercaszomoron a református templomban, Nagyrákoson a Borromei Szent Károly-templomban - komolyzenei hangversenyeket tartanak. Augusztus 20-án Borbély László zongoraművész, majd a Dresch Mihály Vonós Quartet ad koncertet Őriszentpéteren. 
    A Hétrétország záró eseménye a Neil Young Sétány koncertje lesz Szentgyörgyvölgyön, a római katolikus templomban.