Emma napja van. | 2024.04.19

Bővíti betongyártó kapacitását a szekszárdi V & Periko Kft.

2018-07-21 09:45:00

A betongyártással foglalkozó szekszárdi V & Periko Kft. 460 millió forintos beruházással bővíti kapacitását, a fejlesztésnek köszönhetően 10-15 százalékkal nőhet a cég árbevétele - közölte Vass Péter ügyvezető igazgató az MTI-vel.

    A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 50 százalékos támogatásával megvalósuló projekt keretében a kft. új technológiai sort állít munkába, amellyel vasbeton támfalelemeket gyártanak majd. Az eszközök áramellátásához háztartási méretű kiserőművet is építenek - ismertette az ügyvezető.
    A 2002-ben alapított, betongyártással 2010 óta foglalkozó cég célja, hogy a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékkel kilépjen a transzportbeton  helyi piacáról, és a tolnai megyeszékhely 80-100 kilométeres körzetében is megjelenjen - tette hozzá.
    A társaság 2016-ban 890 millió, 2017-ben 1,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, a múlt évben adózott eredménye 289 millió forint volt. A cégvezető közlése szerint a további növekedés gátja az építőipart sújtó alapanyag - a kavics - hiánya; emiatt az idén az előző évi árbevétel szinten tartását tervezik.
    A 2018. második negyedévében záruló projekttel a 19 dolgozót foglalkoztató cég 5-6 munkavállalóval növelné létszámát.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó