Gedeon napja van. | 2024.03.28

MASZ: Gyulai Márton a világbajnoki pályázati bizottság ügyvezetője lesz

2018-07-20 13:44:00

Gyulai Márton a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság pályázati bizottságának ügyvezetőjeként folytatja munkáját, így távozik a szövetség főtitkári posztjáról.

    A MASZ honlapjának híre szerint "a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkári posztját 2008 óta betöltő sportvezető örömmel fogadta el az elnökség felkérését a megtisztelő feladatra. Mivel a kihívás mértéke és felelőssége nem összeegyeztethető a szövetség napi vezetésével, közös megegyezéssel távozik eddigi posztjáról, azonban nem válik meg a szervezettől."
    A pályázati bizottságot Deutsch Péter vezeti, Gyulai Márton az ügyvezetői feladatokat látja el.
    "Figyelembe véve a versenyrendezésben szerzett nemzetközi tapasztalatokat, az elnökség úgy gondolja, hogy ezen feladat ellátására Gyulai Márton a megfelelő személy, aki a szükséges szakmai ismereteken túl megfelelő sportdiplomáciai kapcsolatokkal is rendelkezik, melyek kiaknázásával tovább javíthatjuk a hazai pályázat esélyeit" - mondta Gyulai Miklós, a MASZ elnöke.
    A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) új pályázati folyamat végén tervezi kiválasztani a 2023-as világbajnokság helyszínét, a rendezésre Budapest jó eséllyel pályázik.