Auguszta napja van. | 2024.03.29

Märcz Tamás: nincsenek elfelejtve a célok

2018-07-19 14:50:00

Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint minden előttük álló mérkőzés a csapat fejlődését szolgálja, a szerdai, olaszoktól elszenvedett 12-5-ös vereség után is a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon.

    "Még az éjjel megnéztük a stábbal az összecsapás felvételét, látni szerettük volna, mi az, ami kicsúszott a kezünkből. Annak ellenére azonban, hogy az eredmény kellemetlen, mindenképpen pozitívum, hogy fizikailag nem daráltak be minket az olaszok" - mondta már a csütörtök délelőtti, elsősorban a regenerációt célzó tréninget követően a szakember, aki ezúttal is hangsúlyozta: olyan hibákat követtek el, amelyekre előre készültek, védekezésben könnyű gólokat engedtek riválisuknak, elől pedig rosszul bántak a nehezen kialakított lehetőségekkel.
    "Ennek ellenére az olasz válogatott megingott a találkozó közepén, nem volt véletlen Alessandro Campagna időkérése, és még azt követően sem tudták rendezni soraikat. Ez bizalomra ad okot, igenis tud játszani a csapat, persze, ha nem lőjük be a ziccereket, akkor ilyen csúnyán kikaphatunk" - vélekedett a kapitány.
    Märcz Tamás kiemelte, biztosan fejlődni fog a csapat, de ehhez változásokra is szükség van.
    "Fontos, hogy év közben a klubjaikban is főszereplővé váljanak, mert vannak, akik ott a háttérbe vannak tolva." - hangsúlyozta.
    A szakember megjegyezte, lényeges lenne, hogy minél több hasonló mérkőzést játszanak, akár ezzel a rendkívül erős olasz válogatottal:
    "Minden ránk váró mérkőzés a fejlődésünket szolgálja a jövőre nézve rövid és hosszú távra, de nincsenek elfejtve a célok, amiért ide jöttünk, győzni akarunk, s ha odajutunk, akár a szerb csapat ellen is keményen beleállni a mérkőzésbe."
    A csapatkapitány Nagy Viktor elmondta, néhány órát aludtak csak a találkozót követően.
    "Lelkileg most mélyponton vagyunk, hiszen mindenki győzni akart, ehelyett egy nagyon rossz kezdés után csak mentünk az eredmény után. Amit azért nagyon ki kell emelni, hogy a mérkőzés közepén feljöttünk, egy 5-0-s első negyed után ezt nem sokan tették volna meg egy olasz csapat ellen." - fogalmazott.    
    Hozzátette, természetesen nem mehetnek el szó nélkül emellett az összecsapás mellett, ugyanakkor látni kell, hogy ez egy fiatal csapat, amelyben benne van, hogy egy-egy kiemelkedő teljesítmény mellé becsúszik egy gyengébb is. 
    "Nem írnám le a csapatot, hiszek magunkban, bármilyen úton is kell továbbmennünk. A holland és a szerb csapat sem verhetetlen, de csakis jó játékkal, nem gondolnám, hogy bármelyik nehezebb lenne az olasznál" - vélekedett. 
    Kiemelte, nem szabad összeesnie az együttesnek, amely még várhatóan sok évig fog együtt játszani.
    A kiváló kapus a találkozó végén kisebb kakaskodásba keveredett az egyik olasszal: "Ez is megmutatta, hogy ők mennyire felpörögtek erre a mérkőzésre, hiszen már vége volt a találkozónak, amikor rám jött és kétszer megütött, amit én megtoroltam a víz alatt. Ahogy mondják: ilyen a vízilabda". 
    A magyar válogatott veresége azt jelenti, hogy ha pénteken, a csoport utolsó mérkőzésén a papírformának megfelelően legyőzi a német csapatot, akkor a második helyen a nehezebb ágra kerül, és amennyiben túljut a C jelű négyes harmadikján - várhatóan a hollandokon -, akkor már a negyeddöntőben összekerülhet a címvédő, olimpiai bajnok szerb együttessel.