Auguszta napja van. | 2024.03.29

Soltész Miklós: Bangóné Borbély Ildikó kérjen bocsánatot!

2018-07-17 16:10:00

Bocsánatkérésre szólította fel Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselőt hétfői parlamenti, csernobili atomkatasztrófát érintő kijelentései miatt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára kedden Budapesten. 

    A kereszténydemokrata parlamenti képviselő felidézte, hogy az Országgyűlés ülésén a szocialista politikus a közelmúltban kipattant gyógyszerbotránnyal összefüggésben interpellálta Rétvári Bencét, az Emmi államtitkárát, "aki logikus, érthető és a magyar szakmát megvédő választ adott", kitérve arra is, hogy az ügyben tett magyar lépés eredményeként tiltották be az érintett gyógyszereket számos uniós országban. 
    A szocialista politikus viszonválaszában azonban úgy fogalmazott: "tudjuk államtitkár úr, ebben az ügyben Önök ugyanúgy sunyítanak, és lapítanak, mint annak idején a csernobili katasztrófa idején". 
    Soltész Miklós úgy fogalmazott, hogy a felszólalást követően nem véletlenül reagált hevesen. Szerinte, amit a képviselő mondott az egyrészt hazug, másrészt ízléstelen.
    Hazug, hiszen a Fidesz-KDNP-nek Csernobilhoz semmi köze nem volt, de ízléstelen is, hiszen feltépte a túlélők fájdalmát, illetve azokét is, akiknek hozzátartozójuk elhunyt a katasztrófában - mondta. 
    Emlékeztetett, hogy annak idején az MSZP elődpártja, az MSZMP és a többi kommunista párt agyonhallgatta a csernobili atomkatasztrófát, aminek következtében sok tízezer, százezer ember sérült meg, betegedett meg, vagy hunyt el. Felszólította Bangóné Borbély Ildikót, hogy kérjen bocsánatot az áldozatoktól, és a hozzátartozóktól, akiket ezzel a hozzászólásával megbántott, megsértett, és megalázott. 
    Soltész Miklós úgy fogalmazott: Bangóné Borbély Ildikótól megszokták, hogy "szinte minden felszólalása felér egy verbális erőszakkal", s "rendszeresen és folyamatosan hazudik különböző témákban", hétfőn azonban "végképp elgurult nála a gyógyszer.