Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz-KDNP: a "Soros-hálózat" a nemzeti kormányok eltávolításán dolgozik 

2018-07-14 16:30:00

A magyar emberek április 8-án egyértelműen kifejezték, hogy nem akarnak bevándorlóországban élni, nem kérnek a "Soros-tervből", ennek ellenére Soros György és szövetségesei nem álltak le, és a "Soros-hálózat" továbbra is az útjában álló nemzeti kormányok eltávolításán dolgozik - jelentette ki Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője a közmédiának nyilatkozva szombaton.

    A kormánypárti politikus azt mondta: Soros György nem csinál titkot a szándékából, hiszen a Nyílt társadalom című könyvében úgy fogalmaz: "mivel a szuverén államok visszaélnek a hatalmukkal, tekintélyük hanyatlása üdvözlendő". "Ezen a ponton - írja Soros György - az államellenes hozzáállások teljes mértékben helyénvalóak".
    Kiemelte, ez nem csupán egy vélemény, hanem Soros György e szerint is dolgozik, politikai és pénzügyi spekulációi miatt abban érdekelt, hogy Európa bevándorlókontinenssé váljon, "az európai nemzetállamok meggyengüljenek, káosz legyen és válság". 
    Hollik István véleménye szerint ennek a munkának a következménye több országban is látható, hiszen a "Soros-hálózat" jelen van a világ és Európa minden jelentősebb országában, választásokat próbál meg befolyásolni, politikai válságokat idéz elő, és érdekei szerint kormányokat buktat meg. 
    A kormánypárti politikus példaként említette, hogy a "Soros-hálózat" dollármilliókkal próbálta befolyásolni a 2014-es európai parlamenti (EP) választásokat, és erősen behálózta a brüsszeli intézményeket is. Hangsúlyozta: ma már Olaszországban és Törökországban is egyértelmű, hogy a "Soros-hálózatnak" komoly szerepe van az ezeket az országokat sújtó migrációs válságban, emellett a "Soros-hálózatnak benne volt a keze a balkáni eseményekben", a macedón politikai válság kialakításában, továbbá a szlovák és az ukrán kormány megbuktatásában, valamint a romániai politikai helyzet instabillá válásában. 
    A Fidesz-KDNP politikusa megjegyezte, ahol a "Soros-hálózat" átveszi a hatalmat, ott mindig "Soros embereit ültetik be a kormányba".
    Hollik István kitért arra is, hogy Soros György Avaaz nevű szervezete a francia elnökválasztás befolyásolása mellett az osztrák országgyűlési választásoknál is előkerült. Az Avaaz emellett a legutóbbi magyar választást is megpróbálta nyíltan befolyásolni, de minden erőfeszítésük ellenére nem tudták eltávolítani a nemzeti, bevándorlásellenes kormányt - jelentette ki.
    Hangsúlyozta, mindennek azért van jelentősége, mert a jövő évi EP-választások meghatározók lesznek a kontinens jövője szempontjából. Az európai polgárok ugyanis itt végre elmondhatják, hogy akarnak-e bevándorlókontinensen élni, vagy sem - mondta Hollik István. Hozzátette: a "Soros-hálózat", ahogy eddig, úgy most is mindent meg fog tenni, hogy befolyásolja a voksolást, és támogassa a bevándorláspárti erőket. "Nekünk viszont mindent meg kell tennünk a következő időszakban, hogy megvédjük Magyarországot, megvédjük az európai országok nemzeti szuverenitását és megvédjük az európai keresztényeket" - jelentette ki a kormánypárti frakciók szóvivője.