Emma napja van. | 2024.04.19

Folytatódik a költségvetésről szóló vita

2018-06-28 08:20:19

Az Országgyűlésben ma folytatódik a kormány jövő évi költségvetési javaslatáról szóló általános vita. A képviselőknek ezúttal összesen több mint 14 óra áll rendelkezésükre véleményük kifejtésére. 

    Az ülésnap reggel 8 órakor kezdődik, és ahogy szerdán, úgy ezúttal is a büdzsé tárgyalása az egyetlen napirendi pont. 
    Varga Mihály pénzügyminiszter előterjesztőként felszólalva a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte a jövő évi költségvetést. Kijelentette: 2019-ben fegyelmezett gazdálkodás mellett is több jut a családok támogatására, a gyermekvállalás ösztönzésére, a munkahelyteremtésre, valamint a munkaerő megtartására, a nyugdíjak reálértékének megőrzésére, a gazdaság fejlesztésére, de az ország határainak védelmére is. 
    Bánki Erik, a Fidesz vezérszónoka szintén azt emelte ki, hogy a büdzsé Magyarország biztonságának megőrzését, a gazdasági növekedés fenntartását, a családok támogatását és a teljes foglalkoztatottság megteremtését tartja szem előtt. Hargitai János, a KDNP vezérszónoka ezt követően hangsúlyozta, hogy megalapozott a jövő évi költségvetés tervezete, amely folytatja az eddigi konzervatív gazdaságpolitikai gondolkodást.
    Ezzel szemben ellenzéki oldalról a Jobbik vezérszónoka, Volner János a fenntarthatatlan gazdasági és társadalmi folyamatok költségvetésének nevezte az indítványt.
    Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője jövőellenesnek minősítette az előterjesztést, jelezve, hogy ahhoz átfogó módosító csomagot nyújtanak be.
    A DK szerint a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság és a "toporgás" költségvetéseként jellemezhető a kormány javaslata.
    Az LMP úgy látja, a 2019-es költségvetésnek nincs egyetlen oldala sem, amelyből ne sütne az igazságtalanság. Hasonlóan vélekedett a Párbeszéd is, amely szerint a Fidesz-kormányzás az elszalasztott lehetőségek korszaka.
    A költségvetési javaslat tárgyalása pénteken zárul.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó