Auguszta napja van. | 2024.03.29

Lengyelországban megemlékeztek az első püspökség megalapításának 1050. évfordulójáról

2018-06-24 07:59:00

A nyugat-lengyelországi Poznanban szombaton megemlékeztek az első lengyel püspökség megalapításának 1050. évfordulójáról, az ünnepi szentmisét Ferenc pápa megbízásából Dominik Duka cseh bíboros, prímás mutatta be.

    A poznani székesegyház előtti téren celebrált szentmise a decembertől tartó megemlékezések központi eseménye volt. Jelen volt többek között Marek Kuchcinski lengyel alsóházi elnök, és felolvasták Mateusz Morawiecki kormányfő üdvözlőlevelét is.
    Elhangzottak azon levél szavai is, amellyel Ferenc pápa Dominik Duka bíborost személyes megbízottjaként (legátusként) nevezte ki az évfordulós ceremóniára. A szentatya felidézte a lengyel kereszténység felvételének történetét, a mai lelkipásztori feladatok közül pedig kiemelte a házasság és a család szentségének ápolását.
    Dominik Duka bíboros homíliájában aláhúzta: a kereszténység felvétele a lengyelek számára egy új kulturális, civilizációs forma felvételét is jelentette. Kiemelte a keresztény szeretet lényegét, és hangoztatta: szeretet nélkül nemcsak a kereszténység, de általában a humanizmus, az emberség is elképzelhetetlen. 
    Az ember küldetéséről elmélkedve a bíboros idézte az ószövetségi Teremtés Könyvét, mely szerint az Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Ezért a nemek szerepét megkérdőjelező gender-ideológia "értelmetlen az Isten előtt" - mondta. Értelmetlen az ember szemszögéből nézve is, hiszen a szeretetet "még a születésünk előtt, az anya szíve alatt tanuljuk", és "nem jöttünk volna a világra, ha nem lenne apánk" - tette hozzá.
    Az egyháznak védenie kell a nő és a férfi méltóságát, valamint a család méltóságát és szerepét is - szorgalmazta. Úgy vélte: a család nélkül "nincs nemzet, nincs élet", így azoknak a mai ideológiáknak, amelyek tagadják az ember hagyományos felfogását, "nincs jövőjük, megszűnnek". 
    A cseh bíboros beszélt a katolikus szentségek, köztük a keresztség, a bérmálkozás és a szentáldozás "tudatos fogadásáról" is. A szentségeken alapuló élet az egyház jövőjét jelenti "nemcsak Lengyelországban, nemcsak a visegrádi országokban, hanem egész Európában is" - mondta Duka. 
    Az első püspökség megalapításáról (968) azután emlékeznek meg Lengyelországban, hogy 2016-ban jubileumi emlékévet tartottak a kereszténység felvételének 1050. évfordulója kapcsán. A Piast-dinasztiát alapító I. Mieszko fejedelem valószínűleg 966 áprilisában keresztelkedett meg. Mieszkót a keresztség szentségében egy, a cseh Premysl-házból származó felesége, Dobrava udvarához tartozó pap részesítette, megteremtve ezzel a nyugati civilizációs körhöz csatlakozó lengyel állam létrejöttének előfeltételeit.