Auguszta napja van. | 2024.03.29

A migráció és az uniós költségvetés volt a téma a parlamenti elnökök találkozóján

2018-06-22 15:55:00

 

A migráció kérdése, valamint a következő uniós ciklus költségvetése volt a téma a visegrádi országok (V4) parlamenti elnökeinek pénteki balatonfüredi informális találkozóján, amelyen meghívott vendégként jelen volt Wolfgang Sobotka, az Osztrák Nemzeti Tanács elnöke is.

 

    Kövér László, az Országgyűlés elnöke a tanácskozást követően az MTI-nek elmondta: a korábbi, migrációval kapcsolatos, a nemzetek biztonságát szem előtt tartó álláspont megerősítése mellett arról tárgyaltak, hogy szükség lenne a menekültek és a gazdasági bevándorlók kilétét meghatározó szűrőállomások felállítására az unió határain kívül.
    Közölte: a 2021 és 2027 közötti időszak költségvetése a visegrádi országok megítélése szerint "tárgyalási alapnak is silány", hiszen hátrányosan érinti a közép-európai térséget, a visegrádi országok számára pedig több mint húszszázalékos forráscsökkenést jelent. A déli és nyugati tagállamok, melyeket az unió költségvetése előnyben részesít, nyilvánvaló nehézségekkel küzdenek, de az előállt helyzetért maguk az országok a felelősek - húzta alá Kövér László. 
    Úgy ítélte meg: valójában egy "büntetőakcióról, egy politikai elfogultságon alapuló javaslattételről van szó az Európai Bizottság részéről" a költségvetés tekintetében, ami ellen a visegrádi országok egyértelműen tiltakoznak és ebben a formában nem tartják elfogadhatónak.
    Az Országgyűlés elnöke elmondta azt is, hogy a tanácskozáson megfogalmazódott, örömteli, hogy most már "Berlinből is hasonló véleményeket hallani migráció tekintetében, mint amilyen a visegrádi országok részéről évek óta megfogalmazódik." 
    Kövér László közölte, hogy Wolfgang Sobotka, az Osztrák Nemzeti Tanács elnöke a tanácskozáson ismertette, hogy milyen politika mentén töltik majd be az unió soros elnökségét a következő időszakban, kitérve egyebek mellett a közösségi média demokratikus kontrolljának kérdésére.
    A következő időszak V4-es elnökségét betöltő nemzet képviseletében pedig Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke ismertette elképzeléseit.
    A visegrádi országok közös történelme számos kérdésben hasonlatossá teszi mai álláspontjukat, melyet nemcsak akkor kell megőrizni, ha kihívás elé állítják az országokat, hanem építő, kezdeményező jelleggel közös projektek megvalósítása érdekében is - értékelt Kövér László. Hangsúlyozta, ezáltal gazdasági értelemben is integrálódnak a visegrádi országok, a nemzeti érdekek pedig markánsan kifejezésre juthatnak.
    Kövér László a magyar elnökség egyéves időszakának legjelentősebb eredményeiről szólva azt emelte ki, hogy az "előttünk járók eredményeire sikeresen építkeztünk", valamint értékes baráti kapcsolatok alakultak ki az egyes országok elnökei között, felülírva a történelmi eseményekből adódó esetleges bizalmatlanságokat.
    Ennek egyik megnyilvánulása a tanácskozást követő labdarúgó torna - fűzte hozzá.
    A csütörtök óta tartó találkozón részt vett a házigazda Kövér László mellett Radek Vondracek, a cseh képviselőház elnöke, Beata Mazurek, a lengyel szejm alelnöke, Stanislaw Karczewski, a lengyel szenátus elnöke, Andrej Danko, a szlovák nemzeti tanács elnöke és meghívott vendégként Wolfgang Sobotka, az osztrák nemzeti tanács elnöke.
    A szombaton délután záruló találkozó a visegrádi országok parlamenti labdarúgó csapatainak mérkőzéseivel folytatódik.