Tivadar napja van. | 2024.04.20

Elkészült a Wáberer Sportcsarnok Sárospatakon

2018-06-21 14:39:00

Az alapkőletételtől számított egy éven belül elkészült a sárospataki református gimnázium új, 3183 négyzetméter alapterületű sportcsarnoka.

    Az 1,2 milliárd forint értékű beruházást három öregdiák adományából valósították meg. Wáberer György több mint 800 millió forintot biztosított a kivitelezésre, míg a fennmaradó összeget Sándor József és Derczó István vállalkozók állták - a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona csütörtöki tájékoztatása szerint.
    Az első osztályú kézilabda- és kosárlabda-mérkőzések rendezésére is alkalmas Wáberer Sportcsarnok teljes alapterülete 3183 négyzetméter, a küzdőtéré pedig 1218 négyzetméter, a mobillelátókkal ellátott nézőtér 850 fős. Az öltözők, a bírói és az orvosi szoba megfelelnek a 21. századi követelményeknek. Az arénában egy teljesen felszerelt, 110 négyzetméteres erősítő terem is található. A küzdőtér elektronikusan mozgatható, elválasztó falakkal három részre osztható, azaz egy időben ennyi testnevelés órát lehet benne tartani. A terem burkolata a ma hozzáférhető legkorszerűbb anyagból készült - a közlemény szerint. 
    A csarnok műszaki átvétele már megtörtént, a sportcsarnok ünnepélyes avatására vasárnap kerül sor.