Auguszta napja van. | 2024.03.29

Nézőpont: készül az "együtt 2022"

2018-06-15 09:58:00

Az ellenzéki pártok 2022-re készülő teljes összefogásának jeleként értékeli a Nézőpont Intézet csoportvezetője, hogy közös interjúban szerepelt a Párbeszéd és a Jobbik országgyűlési képviselője.

    Mráz Ágoston Sámuel az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában úgy vélekedett: a készülő összefogásra utal, hogy két, ideológiailag teljesen ellentétes párt képviselője "udvarolni" kezd egymásnak; mindenben egyetértenek, és már-már a "cigánybűnözés jelmondatát" is megbocsátják a Jobbiknak.
    Az "együtt 2022-ben" ott lesz a Demokratikus Koalíció, és Gyurcsány Ferenc a párt elnöke is - tette hozzá.
    Az MSZP közelgő tisztújító kongresszusa apropóján Mráz Ágoston Sámuel arról is szólt: a szocialista politikusok és pártelnök-aspiránsok részéről jogos felvetés, hogy új politikai tartalommal kell megtölteni a pártot. Ugyanis az ellenzék vezetés, hitelesség, mondanivaló és anyagi források hiánya nyomán katasztrofális állapotban van.
    Ugyanakkor egyik elnökjelölt sem vázolt fel olyan víziót, ami kivezető utat mutatna ebből a helyzetből - mondta.