Gedeon napja van. | 2024.03.28

Orbán: a hazaszeretet erősítését is szolgálják a turisztikai és sportberuházások

2018-06-14 14:40:00

A Tokaji Vízitúra Központ egy olyan program része, amely természetes módon teszi megélhetővé a hazaszeretetet, és azokat az embereket is a nemzeti közösség részévé teszi, akik nem érezték magukat oda tartozónak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a sport- és szabadidős létesítmény csütörtöki ünnepélyes átadásán.

    A mindennapi hazaszeretet az, amikor "hazánk bevon bennünket a saját bűvkörébe", ez pedig az ország megmaradását is szolgálja - hangsúlyozta a kormányfő. 
    Kijelentette, Európa jövőjéről az látszik, hogy csak azok az országok maradnak talpon, amelyekben jelen van a hazaszeretet. 
    A kormány célja, hogy 2030-ra Európa egyik legegészségesebben élő nemzete legyen a magyar - mondta, hozzátéve: jelenleg ugyanis miközben a magyarok tisztelik élsportolóikat, a kontinens egyik legkevesebbet sportoló nemzetei közé tartoznak, a fiataloknak pedig mindössze 36 százaléka sportol rendszeresen. 
    A sport- és szabadidős tevékenységek a jövő évi büdzsében is kiemelt támogatást kapnak - közölte a miniszterelnök.
    A feladatok közé sorolta Orbán Viktor, hogy küzdeni kell az egészségtelen élelmiszerek ellen, vissza kell szorítani a dohányzást, erősíteni kell a mindennapos testnevelést, és Erzsébet-táborokat, vándortáborokat kell szervezni a gyerekeknek. Kitért arra is, hogy az idén már nemcsak a Balaton partján, hanem Erdélyben is lesznek Erzsébet-táborok. 
    Úgy fogalmazott, a córeszt maguk mögött hagyva az emberek el tudják küldeni gyermekeiket táborozni, és felépülhetnek a tokajihoz hasonló sportlétesítmények. "Van esélyünk arra, hogy Magyarország felálljon a fotelből és sportért rajongó nemzetből sportoló nemzetté váljon" - mondta. 
    Orbán Viktor megjegyezte: a kormány komoly összegeket fordít kerékpárutakra, a természetjárás megerősítésére. Fontosnak nevezte, hogy a vízi és kerékpáros vándortáborokba idén már 7500 diák jelentkezett. A térségi fejlesztésekről szólva elmondta, hogy hamarosan a Tisza-hídon is átvezet Tokajnál a bicikliút. 
    Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke egyedülálló lehetőséget lát abban, hogy turisztikai termékké váljon Magyarországon a vízi turizmus. A kormány kiemelt célja, hogy sportoló nemzetté váljon az ország, a fejlesztésekben pedig az önkormányzatok és a turisztikai szervezetek is partnerek - közölte. 
    A Felső-Tiszán tizennégy új vagy megújult állomás várja az ide érkezőket, országosan pedig mintegy százötven helyszín kapcsolódik be a vízitúra-hálózatba. 
    Foltán László, a Vízivándor Program vezetője azt ismertette, hogy már hat vízitúra-útvonalat jegyeznek az országban, amelyeken idén mintegy 3500 gyermek száll vízre. Céljuk, hogy mindazok sportolóvá váljanak, akik a túrákon beleszeretnek a sportba - mondta.