Gedeon napja van. | 2024.03.28

A Soros-szervezetek akarják végrehajtani a népességcserét

2018-06-09 13:36:00

A kormánypártok szerint a Soros-szervezetek az európai népességcsere végrehajtásán dolgoznak, ezért ellenük küzdeni kell.

    Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője szombaton Budapesten újságíróknak azt mondta, a legtöbben ma már látják Európában, hogy pénzügyi és politikai befolyással dolgoznak a Soros Györgyhöz köthető szervezetek azon, hogy végrehajtsák a népességcserét; migránsokkal akarják elárasztani Európát és legalizálni akarják az illegális migrációt.
    Ezeknek a szervezeteknek mindenhol vannak kapcsolatai, így Brüsszelben több uniós intézményben, az ENSZ-ben és Magyarországon is - mondta Hollik István, hangsúlyozva: nyíltan harcolni kell ellenük, "rájuk kell mutatni", mert csak így lehet megvédeni Magyarországot.
    Hozzátette: ennek a harcnak az első lépése az az "akcióterv", amely most a parlament előtt van. Az alkotmánymódosítás megtiltja idegen népesség betelepítését az országba, a Stop Soros törvénycsomag pedig bünteti az illegális migrációt - emelte ki.