Tivadar napja van. | 2024.04.20

A debreceni és a miskolci légimentő bázisok élete – kecskeméti kiállítás

2018-06-04 19:50:00

Az első fotókiállítás 2015. szeptember 19. napján nyílt meg Miskolcon a Megyeháza díszterme előtt, a Magyarországi Légimentés története (1958-2015) és a Miskolci Légimentőbázis élete címmel.

A kiállítás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében indult útjára, bejárva a megye valamennyi járási hivatalát, azzal a céllal, hogy minél közelebb kerüljön a civil lakossághoz a légimentők munkája, mindennapi élete, a mentésben eltöltött ideje.

Az alapítvány és egyben a vándortárlat mottója, jelmondata:

… hogy mások is túlélhessék!

 

Az alapítvány kuratóriuma szeretné az ország mind a hét légimentőbázisát bemutatni, ezért 2018. március 10-án a Debrecenbe érkezett, hogy a helyi bázis életét elevenítse meg a képeken. A tárlat az Ifjúsági ház társszervezésével nyílt meg, melynek látogatottsága elérte a több ezres létszámot. Nagyhegyes önkormányzata felfigyelt a kiállításra, annak fontosságára és a képeket a községi könyvtár épületében mutatta be saját és a szomszédos települések lakossága számára.

A Magyar Légi Tűzoltó és Életmentő Egyesület és a T Rádió Alapítvány megkeresését követően a fotók ismét útra keltek és a kecskeméti Malom Központ támogatásával újabb két hétre láthatóvá válnak a Plázába látogatóknak.

A kiállítás stratégiai partnere a Bács-Kiskun megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, akik támogatása, együttműködése nélkül a fotócsarnok nem bővülhetett volna, Ez a kiállítás kicsit más, mint az eddigiek, hiszen a Szentesi Légimentőbázis „élete” és a Katasztrófavédelem közös munkája is megelevenedik a képeken. A kiállításról elmondhatjuk, hogy a két szervezet közötti közös együttműködés első állomása lett.

Célunk felhívni a figyelmet az egymásra odafigyelésre, a körültekintő közlekedésre! Minden nap elindulunk, ki és merre! De haza is érünk? tegyük fel a kérdést magunknak!

A mentésben dolgozók mindennapjai a fotókon elevenednek meg! Érdemes elgondolkodni, megállni és figyelmesen megnézni a képeket! Családok, sorsok, életeket, emberek!

Fiatalok főleg Ti! Akik hangosan hallgatjátok a zenét, rohanás, telefon, sms, chet, és még sorolhatnánk…. otthon várnak!

A rohanó mentőegység, akinek nem adunk utat!

Ott állunk és fotózunk, szörnyülködünk egy-egy megtörtét esetnél, de nem tudunk segíteni!

Tegyünk együtt, egymásért! Tanulj, meg újraéleszteni, életben tartani, míg megérkezik a segítség, vagy csak enged újtára a segítséget. Ezek azok az aprónak tűnő, de nagyon fontos dolgok, amikre a Magyarországi Légimentésért Alapítvány szeretné felhívni az emberek figyelmét

Ha a légimentőkről hall valaki valószínüleg a sárga mentő helikopterre gondol, amely leszáll a levegőből. Ezzel a kiállítással szeretnénk megmutatni, hogy mi minden van emögött, hiszen emberi sorsok, emberi életek múlnak rajtuk. Ezeken a képeken megjelennek a megmentettek és a megmentők is, függetlenül attól. A képeket nézve biztosan sokakban elindul egy gondolat, hogy ismerősek a helyek, terek, esetleg az emberek, és igen bárkivel előfordulhat, hogy szüksége van a segítségre.

A fotók talán kicsit közelebb hozzák a légimentést mindenkihez, láthatjuk őket a mindennapi munka közben és akkor is, amikor a munka után lazítanak, hogy feldolgozzák a velük történteket. A fotókon emberek vannak, olyan emberek, mint mi, nem többek és nem kevesebbek, mint az átlagember, csak egy másik HIVATÁST választottak és ezáltal nekünk civileknek a mindennapok hőseivé váltak, ha akarják, ha nem!

A kiállítás kitalálója és megálmodója azzal a nem titkolt céllal hívta életre, hogy a légimentés magas színvonalának megőrzésében, fejlesztésében és működésének támogatásában partnerekre találjon

Ezen alapítvány szándéka, hogy a társadalmi összefogást és erős elkötelezettséget, amit a kuratórium az alapítóval együtt képvisel tovább vigye és erősítse.

A Magyarországi Légimentésért Alapítvány célja: A magyarországi légimentés magas színvonalának megőrzése és fejlesztése, illetve a lakosság egészségkultúrájának javítása. Vallják, hogy a célt megvalósítani csak is együtt, összefogással lehetséges. Jelmondatuk: Hogy Mások és Túlélhessék! 

Az alapítvány tagjai mind-mind önkéntes munkával végzik tevékenységüket. Jelenleg a legfőbb cél, hogy mind a hét mentőhelikopterre egy-egy kézi ultrahang és egy mellkas kompressziós (LUKAS3) gép  beszerzését elősegítsék, melyhez folyamatosan támogatókat keresnek. Az ország különböző pontjain szerveznek fotókiállításokat, ahol a légimentők mindennapjait, elsősorban a területileg leginkább illetékes légimentő bázist mutatják be.