Auguszta napja van. | 2024.03.29

Olimpiai bajnok indulók a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjon

2018-06-04 15:45:00

A kétszeres olimpiai bajnok osztrák Roman Hagara vezette Red Bull csapat is részt vesz a jubileumi  50. Kékszalag Erste Nagydíjon, amely kereken 50 nap múlva, július 26-án, reggel 9 órakor rajtol Balatonfüredről.

    Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke az esemény hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a Kékszalag Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye, amelynek népszerűsége és a külföldi résztvevők száma egyre nő. Hozzátette: az idei, jubileumi regatta alkalmából a Magyar Pénzverő Zrt.-vel együttműködve egy egyedi, limitált számú érmesort adnak ki.  
    Holczhauser András, a szövetség főtitkára elmondta, hogy 2008 óta éves átlagban 547 hajó vett részt a versenyen, s idén szeretnék elérni a 600-as létszámot, ami közel 3000 versenyzőt jelent. Beszélt arról is, hogy június 16-tól elindítják a Kékszalag Roadshow-t, amelynek keretében négy hétvégén át, hat helyszínen népszerűsítik majd az eseményt és a vitorlázást a Balaton körül. 
    A főtitkár szerint az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt helyeznek arra, hogy minél több ember számára tegyék elérhetővé a vitorlázást, ezért számos vizes és vízparti kiegészítő programot is szerveznek.
    Harmati László, a névadó támogató Erste vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy a pénzintézet jóvoltából jöhet el az idei Kékszalagra az osztrák Roman Hagara és  Hans P. Steinacher, akik olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címekkel is rendelkeznek. 
    Kállay András, az Erste Group Private Banking Kompetencia Központ igazgatójának tájékoztatása szerint a pénzintézet szeretne mindenkinek lehetőséget nyújtani arra, hogy a legprofibb hajókon éljék át a verseny izgalmait. Ezért az  erstehiggymagadban.hu oldalon keresztül bárki jelentkezhet erre, s majd a kapitányok döntik el, hogy kik juthatnak fel a hajókra. Megemlítette azt is, hogy a bank egy exkluzív könyvet is megjelentet az eddigi versenyek történetéről. 
    A 13-szoros győztes és címvédő Litkey Farkas elmondta, számára a Kékszalagon rész venni 1993 óta mindig ünnepet, s egyben felemelő érzést jelent, mert annak hangulata semmilyen más versenyéhez nem hasonlítható.
    Az időrekordot (7 ó 13 p) tartó Józsa Márton kiemelte: a verseny legfontosabb üzenete a folyamatos innováció, amelyet már az alapítók is ösztönöztek, s ez a tendencia egészen a mai napig tart.
    A versenyzők közül Kaiser Kristóf hangsúlyozta, a Kékszalag növekvő népszerűsége annak köszönhető, hogy a versenynek van koncepciója, a résztvevők pedig tisztelik a szabályokat, s ezek együtt olyan értékeket adnak neki, ami egész Európában példaértékű.
    Elhangzott még, hogy a versenyt a Digi Sport fogja közvetíteni, az interneten pedig az Origo oldalán lehet nyomon követni.