Andrea napja van. | 2024.04.18

Trump: Washington és Phenjan között folynak a megbeszélések

2018-05-25 17:59:00

Folynak a megbeszélések Washington és Phenjan között - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak. 

    "Majd meglátjuk mi történik, még a június 12. is lehetséges, mi meg akarjuk tartani" - fogalmazott, utalva arra, hogy a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tervezett csúcstalálkozót akár az eredeti, június 12-i időpontban is megtarthatják Szingapúrban. 
    Reggel Trump Twitter-üzenetben üdvözölte Phenjan tárgyalási készségét, és egy nappal azt követően, hogy levélben lemondta a csúcstalálkozót, azt írta: "bármikor, bármilyen módon" készen áll a tárgyalásokra. "Nagyon jó hír a meleg hangú és építő közlemény Észak-Koreából" - utalt a Phenjanból érkező békülékeny üzenetekre mikroblog-bejegyzésben, majd hozzátette: "hamarosan meglátjuk, hová vezet ez, remélhetőleg hosszú és tartós felvirágzáshoz és békéhez". 
    Odaszúrt a demokrata párti politikusoknak is, akik azzal vádolták meg, hogy alá akarja ásni a tárgyalásokat. "A demokraták teljesen nyilvánvalóan ellenünk szurkolnak az Észak-Koreával folytatandó tárgyalások ügyében" - szögezte le. 
    Pénteken reggel Kim Kje Gvan, Észak-Korea első külügyminiszter-helyettese közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: Phenjan "időt és lehetőséget akar adni" az Egyesült Államoknak a tárgyalások újragondolására. Leszögezte továbbá: Észak-Korea "részrehajlás nélkül és eltökélten" azon van, hogy "minden tőle telhetőt megtegyen" a Koreai-félsziget békéje és stabilitása érdekében. 
    Donald Trump csütörtökön Kim Dzsong Unhoz címzett, elemzők által feltűnően udvariasnak minősített levélben mondta le a június 12-re tervezett csúcstalálkozót. De a levélben is, és pár órával később a Fehér Házban elmondott beszédében is jelezte, hogy nyitott a tárgyalások felújítására és a csúcstalálkozó megtartására.