Andrea napja van. | 2024.04.18

Egerben mutatták be az országos bírósági távmeghallgatási rendszer működését

2018-05-24 14:05:00

Az Egri Törvényszék felújított épületében mutatták be a bírósági szervezetben augusztus végéig országszerte kiépülő távmeghallgatási rendszer működését.

     Nyiri Beáta, az Egri Törvényszék elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: a Közigazgatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) kiemelt elemeként megvalósuló fejlesztés a teljes közigazgatást érinti és 3 milliárd forintba kerül.  
    Elmondta azt is, hogy a nyár végéig a bírósági szervezetben 72 tárgyalótermet, továbbá a büntetés-végrehajtási épületekben 39 helyiséget szerelnek fel a távmeghallgatáshoz szükséges eszközökkel, amelyek az ügyeket tárgyaló törvényszékektől távol tartózkodó tanúk és vádlottak kihallgatását teszik olcsóbbá, korszerűbbé és gördülékenyebbé.     A rendszer első három működőképes végpontja az Egri Törvényszéken épült ki és a csütörtöki sajtóbemutató után pénteken már "élesben" is alkalmazni fogják - tájékoztatott Schmidt Péter, a törvényszék büntető kollégiumának vezetője.
    Jelezte: a videó-kommunikációs infrastruktúra (VIKI) elnevezésű rendszer biztosítja, hogy az eljárás résztvevői valós időben, egyidejű kép- és hangtovábbítással kísérjék figyelemmel az eltérő helyszíneken tartózkodó tanú, vagy terhelt kihallgatását. A kiépítés augusztusban záruló első körét követően, előreláthatólag ez év végéig minden magyar bíróságon kialakítanak hasonló végpontokat és belátható időn belül a hang és kép rögzíthetővé tétele is megoldódik - tette hozzá. Mindezt az utazási költségek csökkentése és az eljárások felgyorsítása mellett a 2018 július 1-én hatályba lévő  új büntetőeljárási törvény előírásai indokolják, illetve teszik szükségessé - jegyezte meg.
    A rendszer legfontosabb elemeiről szólva elmondta: a tárgyalóteremben tartózkodók két nagyméretű monitoron követhetik az eseményeket, a bíró pedig egy könnyen kezelhető vezérlőegység és egy dokumentumkamera segítségével vezeti az eljárást. Ezen kívül a bíró előtt egy harmadik monitor is található, melyet csak ő lát, így védett személyek meghallgatását is lehetővé teszi. A rendszer továbbá a kép- és hang technikai torzítására is alkalmas - húzta alá.