Emma napja van. | 2024.04.19

Jövő ősszel kerülhet a mozikba Kocsis Ágnes új filmje 

2018-05-22 11:15:00

Májusban befejeződött Kocsis Ágnes legújabb, Éden című filmjének forgatása, most elkezdődnek az utómunkák, a filmet várhatóan jövő ősszel láthatja majd a közönség. 

    "Szuper stábunk volt, mindenki nagyon profi volt, és a hangulat is nagyon jó volt" - vallott a forgatásról az MTI-nek a Friss levegő és a Pál Adrienn című filmeket is jegyző Kocsis Ágnes. A forgatókönyvíró-rendező felidézte, hogy az Édent januárban kezdték el forgatni Lana Baric horvát színésznő, Daan Stuyven belga rockzenész és Bocskor Salló Lóránt főszereplésével. A magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készülő alkotás egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki különleges kórral küzd: gyakorlatilag mindenre allergiás, ami a modern világgal együtt jár, ezért teljes elszigeteltségben él.
    A rendező elmondta, hogy a történetben leginkább a nő izolációja érdekelte, az, hogy mit hoz ki egy ilyen helyzet, betegség valakiből, valamint hogyan tud ebből az elszigetelt világból kapcsolatot kialakítani. A történet elsősorban a két főszereplő kapcsolatáról szól. 
    "Ez az elszigeteltség és magány egyfajta metaforája annak, hogy merre tart vagy tarthat a világ, ha nem figyelünk oda" - fűzte hozzá, hiszen úgy véli, a körülöttünk lévő, felgyorsult modern világban a technikai eszközök fejlődésének nagyon sok pozitív hozadéka van, de érdemes elgondolkodni azon, hogy ezeknek az egyénre és a természetre milyen hatással vannak, és hogy a természet rombolása hogyan hat vissza ránk.
    Kocsis Ágnes elmondta, hogy a férfi főszereplővel, aki még soha nem játszott korábban filmben, rengeteget próbáltak. Brüsszelben a zenésszel egy külön coach is foglalkozott, majd Budapesten folytatták a munkát a rendezővel, s csak ezt követően majd kezdődtek a közös próbák a horvát színésznővel. "Daan bár nem színész, a hangja nagyon képzett és a beszédhangja is nagyon jó volt, ezért sajnálom, hogy szinkronizálnunk kell őt. A két főszereplő pedig kifejezetten olyan karakterek, akiket kerestem és nagyon jól is passzoltak egymáshoz. Találtunk ugyan a szerephez illő magyar színészeket is, de igazán összeillő pár nem volt. Amikor bejöttek a koproducerek, kérték, hogy legyen külföldi szereplő, így döntöttünk végül mellettük" - fejtette ki.
    Kocsis Ágnes elmondta azt is, hogy most kezdődik az utómunka, többek közt a vágás, a vizuális effektek hozzáadása, a hangutómunka, s ez majdnem egy évig tart. A rendező azt is elárulta, hogy tervei szerint a következő filmje Szécsi Pál életét dolgozza majd fel.
    Az Éden a tervek szerint 2019 második felében kerül a magyar mozikba a Mythberg Films gyártásában, a Mozinet forgalmazásban. A film forgatását a filmalap 440 millió forinttal támogatta.
    Kocsis Ágnes az ELTE Bölcsészettudományi karán lengyel, esztétika és filmelmélet szakon végzett és két szemesztert töltött a krakkói Jagiello Egyetem filmfakultásán, 2003-ban pedig egy évet a római Scuola Nazionale del Cinema ösztöndíjas hallgatója volt filmrendezés és forgatókönyvíró szakon. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2005-ben szerzett diplomát. 
    Első nagyjátékfilmjét, a Friss levegőt az 59. cannes-i filmfesztiválon, a Kritikusok Hete szekcióban mutatták be, majd az Európai Filmakadémia Discovery Award kategóriában jelölte a legjobb 4 film közé. A Friss levegő több mint 80 nemzetközi filmfesztiválon vett részt és 14 díjat nyert. A vírust című rövidfilmje ugyanabban az évben 3. díjat nyert a cannes-i filmfesztivál Cinefondation szekciójában. Pál Adrienn című második nagyjátékfilmje megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI díját a 63. cannes-i filmfesztiválon, az Un Certain Regard szekcióban, majd 20 díjat nyert különböző nemzetközi filmfesztiválokon. A rendezőt 2011-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó