Gedeon napja van. | 2024.03.28

A pünkösdi hétvégén több ezer futóra számítanak Keszthelyen

2018-05-17 11:15:00

Idén is legalább kétezer futóra számítanak a pünkösdi hétvégén a 11. Intersport Keszthelyi Kilométerek futófesztivál szervezői, a két nap alatt közel 30 kategóriában és távon hirdetnek futamokat. A csúcsversenynek a vasárnapi maraton ígérkezik.

    A tavaly az Ötpóba-mozgalomhoz is csatlakozott fesztivál a Balaton nyugati partjának egyik legnagyobb sporteseménye, ahol a versenyzők mellett a hobbifutók is megtalálják a maguknak legideálisabb futamot. A több mint egy évtizedre visszatekintő futóverseny szervezői minden alkalommal előrukkolnak egy-egy érdekes aktivitással.
    "A gyermekeknek szombaton 24 futamot indítunk, ki-ki korának, felkészültségének megfelelően nevezhet. Még olyan versenyünk is lesz, ahol a szülő együtt futhat kisgyermekével" - mondta Bedő Beáta főszervező. Hozzátette: lesz szombat este tésztaparti, koncert és szakkiállítás is.
    A verseny ötletgazdája jelezte, a vasárnapi verseny útvonalát egy 10,55 km-es körpályán jelölték ki, széles utakon, s a pálya teljes hossza akadálymentesített. 
    "Keszthely Fő terén alakítottuk ki a rajt- és célterületet, az útvonal érinti a város nevezetességeit, a kastélyt és a mólót is. A versenyre még a helyszínen is lehet nevezni" - közölte Bedő Beáta.
     Szombaton 9 órakor nyitják meg a kétnapos rendezvényt, 10 órától a gyerekek futóversenyeit rendezik, 15 órától a 2,5 és 5 kilométeres sprintfutamokra, 18 órától tésztapartira, majd szabadtéri koncertre kerül sor. Pünkösdvasárnap 9.50-kor rajtolnak a kerekesszékes, handbike-os sportolók (félmaraton, maraton), a futóknak 10-kor indítják a félmaratoni, a maratoni és a váltófutamokat, 12.30-kor pedig a 10,55 km-es mezőnyt.