Emma napja van. | 2024.04.19

Államtitkár: a szolgáltató szektor kiemelkedően teljesített az első negyedévben

2018-05-16 10:51:00

Az első negyedévben a szolgáltató szektor teljesített kiemelkedően, azon belül pedig a turizmus, és a kiskereskedelem - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős ügyvezető államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közzétett GDP adatokra reagálva.

    A KSH keddi közlése szerint az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
    Az államtitkár szerint ez a várakozásaikat meghaladó eredmény a hatéves adó és bérmegállapodásnak köszönhető. A megállapodás következtében folyamatosan emelkednek a lakosság rendelkezésére álló jövedelmek, mindez pedig nagyban hozzájárult a szolgáltató szektor erősödéséhez - tette hozzá. 
    Hornung Ágnes közölte, hogy az év további részében is hasonló mértékű GDP-bővülésre számítanak.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó