Andrea napja van. | 2024.04.18

Simicskó: elkezdtük fejleszteni a Magyar Honvédséget

2018-05-15 14:17:47

Elkezdtük felépíteni, fejleszteni a Magyar Honvédséget - emelte ki a leköszönő honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a honvédelem napja alkalmából tartott központi ünnepségen.

    Simicskó István azt mondta: történelmi bűnt követtek el azon elődei, akik hagyták lezülleszteni a honvédséget, amelynek alig maradt haditechnikája.
    Az ügyvezető honvédelmi miniszter ünnepi beszédében köszönetet mondott valamennyi katonának, aki ezt a hivatást választva szolgálja a nemzetet. Köszönetet mondott leendő utódjának, Benkő Tibor vezérkari főnöknek és mindenkinek, aki az elmúlt csaknem három évben segítette munkáját. Kiemelte: tettek azért, hogy ismét erős legyen, meg tudja védeni Magyarországot a Magyar Honvédség és büszke legyen rá a nemzet.
    Kitért arra is, hogy Nyugaton napjainkra "sokan elhagyták lelküket". Azt kell üzenni a nyugati civilizációknak, hogy erősítsék meg keresztény hitüket - mondta Simicskó István, hozzátéve: "ennek köszönhetjük megmaradásunkat". Benkő Tibor vezérezredeshez, leendő honvédelmi miniszterhez fordulva azt kérte: lélekből dolgozzanak továbbra is, mert ezen keresztül tudnak példát mutatni a civileknek és más emberi közösségeknek.
    A Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén a honvédelem ügyének elősegítéséért többeknek elismeréseket adtak át.
    A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta a honvédelem napja május 21.