Andrea napja van. | 2024.04.18

Rogán: egyetértési pontokat kell találni a választókkal

2018-05-14 17:30:00

A Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik feladata egyetértési pontokat találni a választókkal a kormány által fontosnak ítélt ügyekben, a foglalkoztatás, a családtámogatás és az illegális bevándorlás terén - mondta Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterjelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának alakuló ülésén hétfőn. 

    A tárcavezetői kinevezés előtti meghallgatáson Rogán Antal ismertette: a kormány továbbra is arra törekszik, hogy segély helyett munkát biztosítson mindenkinek, bővítse a családok adókedvezményeit és a gyermeket nevelők támogatását.
    A miniszterjelölt közölte azt is, hogy a Stop Soros törvénycsomagról és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás előkészítéséről a kormány a következő hetekben intézkedik, hogy azokkal a május 23-i első kormányülés már foglalkozhasson és június elején megkezdődhessen az országgyűlési tárgyalásuk is.
    Elmondta: a minisztérium kis létszámú apparátussal működik az új ciklusban és hatékony együttműködést tervez a kormányzat más szervezeti egységeivel. A kormányfő munkájának a támogatása és a politikai koordinációs feladatok mellett gazdasági feladatokat is kap a minisztérium. 
    Kiemelte, hogy az új kormányzati ciklusban a turizmusért is felelős tárcaként kiemelten támogatják az ágazatban tevékenykedő kis- és középvállalkozásokat, ezért 15 milliárd forinttal bővítik a panziók szálláshely-fejlesztési támogatásának keretösszegét. Hangsúlyozta, hogy a turizmus állami irányításának keretei létrejöttek, a fejlesztési programok előkészítése megtörtént, így sor kerülhet azok végrehajtására. A kormány tervei szerint 2030-ig a turizmus hozzájárulása a GDP-hez 10 százalékról 16 százalékra, foglalkoztatottainak száma 100 ezres növekedéssel 450 ezerre nőhet. Megjegyezte, hogy az ágazat erősödését igazoló adatok, a vendégek és a vendégéjszakák, a szálláshelyekből származó bevétel növekedése eddig is meghaladta a cseh és az osztrák értékeket. 
    Rogán Antal a tárcához tartozó feladatok közül versenyképességi tényezőnek nevezte a korszerű elektronikus közigazgatást is, ezért a felhasználóbarát keretek kialakítását szorgalmazta. Kiemelte többek között a bizalmi szolgáltatások jelentőségét és közölte, hogy az államnak biztosítania kell a platformfüggetlen digitális személyazonosítás lehetőségét. Hozzátette, hogy a versenyképes és ügyfélbarát szolgáltatások kialakításában a kabinetiroda együttműködik más minisztériumokkal, az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a belügyi, valamint az innovációs és technológiai tárcával.
    Az ülésen Molnár Gyula (MSZP) hiányosnak nevezte a bemutatott programot és kifogásolta, hogy a kormányzati struktúra fontos feladatokat sűrít össze csúcsminisztériumokban, miközben több tárca egyszerre hasonló feladatokkal működik. Hozzátette, hogy "valós problémákról" szívesen látnának konzultációkat, a kormányzat eddigi működése viszont "egyértelmű lépés a királyság felé".
    Székely Sándor (DK) megjegyezte, hogy az átlagbérek európai összehasonlításban továbbra is alacsonyak, a turizmust pedig munkaerőhiány sújtja.
    Volner János (Jobbik) kifogásolta többek között, hogy a törvényileg kijelölt állami közfeladatok felmérése 8 éve várat magára, és nem világosak az államreform céljai. Fölvetette, hogy a turizmusról szóló jogszabályokat Mészáros Lőrinc érdekeinek megfelelően módosíthatják.
    Rogán Antal válaszában kifejtette, hogy a reálkeresetek kétszer nagyobb mértékben emelkedtek 2010 óta, mint előtte, a további béremeléseket pedig a gazdasági lehetőségekkel összhangban kell tervezni. A turizmusban a foglalkoztatás miatt is fontosnak nevezte a szezonalitás enyhítését, hiszen - mint mondta - az állandó álláslehetőségeket a munkavállalók szívesebben választják.
    Rogán Antal miniszteri jelölését a bizottság 5 ellenszavazat mellett 10 szavazattal támogatta.