Auguszta napja van. | 2024.03.29

Uniós bizottság: keddtől lehet pályázni az ingyenes wifi-hozzáférési pontok létesítésére

2018-05-14 15:58:00

Az Európai Bizottság kedden teszi közzé az első pályázati felhívását az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról - közölte az uniós bizottság hétfőn.

    A tájékoztatás szerint regisztrálni és pályázni az erre célra indított, wifi4eu.eu című portálon lehet. A kedvezményezetteket a pályázatok beérkezésének sorrendjében választják ki. A kiegyensúlyozott földrajzi lefedettség elvét is figyelembe véve, az első pályázati felhívás alapján mindegyik résztvevő országban legalább 15 település kap támogatást.
    A következő két évben további négy pályázati felhívást hirdetnek meg - tették hozzá.
    Az Európai Unió (EU) a WiFi4EU programjában egy-egy önkormányzat 15 ezer euró (mintegy 4,6 millió forint) értékű utalványt kaphat, hogy a közösségi élet színterein - könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken - internetkapcsolatot tudjon kiépíteni. A hálózat karbantartásának költségei az önkormányzatot terhelik.
    Az EU 2020-ig 120 millió eurót ad az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland mintegy 8 ezer településének, hogy ingyenes és nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. Az ugyanazon közösségi térben hasonló jellemzőkkel rendelkező, már létező ingyenes hálózatok mellett tervezett wifi-hozzáférési pontok nem részesülhetnek támogatásban - mondta.
    A WiFi4EU-hálózatok ingyenesek lesznek, nem lesznek rajtuk reklámok, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk - tették hozzá.