Auguszta napja van. | 2024.03.29

Elemzők: a várakozások felett nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben 

2018-05-04 15:58:00

A kiskereskedelmi forgalom márciusi növekedése felülmúlta az MTI-nek nyilatkozó elemzők várakozását, és arra utal, hogy az első negyedévben a bruttó hazai termék is jelentős emelkedést érhetett el. 

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott első becslése szerint márciusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 8,5, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 7,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A nyers adat 2015. január óta a legmagasabb növekedést mutatja. Az első negyedévben a kiskereskedelmi forgalom  naptárhatástól megtisztított adata 7,2, a nyers mutató szerint 7,7 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. 
    Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megjegyezte: a legoptimistább piaci várakozást is felülmúlta a kiskereskedelmi forgalom növekedése. A vártnál erősebb növekedést elsősorban az élelmiszer-kiskereskedelem alakulása mozgatta, amely mögött vélhetően egyrészt a kormány márciusban folyósított 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványai állhatnak, másrészt pedig a korai húsvét is jelentősen befolyásolta a forgalmat. A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben a már megszokott erős forgalomnövekedés volt tapasztalható, amit a háztartások jövedelmi helyzetének tartós javulása magyaráz.  
    Az első negyedévben a vártnál jobban teljesített a kiskereskedelem, nagyjából hozta a tavalyi utolsó negyedéves jó teljesítményt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fogyasztás alakulása biztosan nem lesz gátja az újabb 4 százalék körüli GDP-növekedésnek az idei első negyedévben - állapította meg.
    Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzőjének az első negyedéves kiskereskedelmi adatok azt sugallták, hogy a gazdaság növekedési üteme kifejezetten erős lehetett az első negyedévben. A KSH május 15-én teszi közzé előzetes gyorsbecslését az első negyedéves GDP adatokra vonatkozóan, amely minden bizonnyal 4 százalékot meghaladó éves növekedést mutat majd. A növekedésnek meghatározó hajtóereje lehetett az erősödő lakossági fogyasztás, amit segített a magas szinten lévő fogyasztói bizalom, illetve a reálbérek további emelkedése. Mindez egyébként nemcsak első negyedévre, hanem az idei év egészére igaz lehet. Az Erste szakértőinek becslése szerint így 3,7 százalékos lehet  idén a magyar GDP növekedési üteme, és ezt  az előrejelzést inkább felfelé mutató kockázatok övezik. 
    Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője arra mutatott rá, hogy a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése összhangban van a kimagasló bérnövekedéssel. Az első negyedévben a kiskereskedelmi forgalom a GDP növekedés további gyorsulását is támogathatta. 
     Az idén folytatódó, jelentős, 7 százalékhoz közeli reálbér növekedés, a márciusban 16 éves csúcsra ugró fogyasztói bizalom, a háztartások pénzügyi vagyonának meredek növekedése miatt a következő hónapokban fennmaradhat a kiskereskedelmi forgalom dinamikus bővülése, amely azonban az év második felében a magasabb bázis miatt már lassulhat. Így a tavalyi összességében 5,3 százalékos növekedést az idén kissé gyorsabb ütemű, 5,5-5,6 százalékos növekedés követheti. 
    A kiskereskedelemnek további lökést adhat az új lakások idén várható átadási hulláma is - folytatta a Takarékbank szakértője. A háztartások ugyanakkor nem csupán a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, így a vendéglátás, belföldi turizmus, szabadidő, szórakozás, valamint egyéb szolgáltatások területén is jelentős növekedésre lehet számítani. 
    A kiskereskedelem gyorsulása összhangban van a Takarékbank azon várakozásával, hogy idén a tavalyit meghaladó lehet a GDP növekedése, így 4,5 százalékos, vagy akár annál gyorsabb  GDP növekedésre számítanak. A minden ágazatban jelentkező munkaerőhiány miatt azonban a bérek növekedési üteme meghaladhatja a várakozásokat, ami a fogyasztás, valamint a kiskereskedelmi forgalom még gyorsabb növekedését eredményezheti, így a GDP növekedése is meghaladhatja a várakozásokat.