Emma napja van. | 2024.04.19

Angliából hozták haza a 27 milliós csalással vádolt nőt

2018-05-04 14:30:00

A brit hatóság átadta a magyar rendőrségnek azt a nőt, aki több mint 90 ügyféllel valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött a jutalék megszerzése céljából, és ezzel mintegy 27 millió forintnyi kárt okozott - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

    A közlemény szerint a 49 éves D. Xénia egy gazdasági társaság üzletkötőjeként még 2009 és 2010 között valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött vagy köttetett budapesti, illetve Budapest környéki ügyfelekkel.
    A szerződések futamideje 20 év, a díjfizetések havi összege szerződésenként 28000 és 30000 forint között volt. A nő a biztosítások havi díjait a jutalékok átutalásáig teljesítette, majd a díjfizetést beszüntette.
    A magyar nő az eljárás során ismeretlen helyen tartózkodott, ezért belföldi és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A brit hatóság március 8-án fogta el az Egyesült Királyság területén. 
    A gyanúsítottal szemben - őrizetbe vétele mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói folytatják le csalás bűntett, valamint hamis magánokirat felhasználás miatt - áll a közleményben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó