Tivadar napja van. | 2024.04.20

Szakértő: Brenner János meggyilkolása egyházellenes megfélemlítés volt

2018-05-01 20:34:08

Brenner János meggyilkolásával a hozzá hasonlóan elkötelezett papokat akarták megfélemlíteni a kommunisták, megölése az egyház elleni támadás volt - mondta Soós Viktor Attila történész az M1 aktuális csatorna esti műsorában kedden. 

    A szakértő kiemelte, hogy a kedden boldoggá avatott, egykori rábakethelyi káplánt 1957-ben ölték meg, ami szerinte azt mutatja, hogy nincs különbség a Kádár- és a Rákosi-diktatúra között, ugyanaz a kíméletlenség jellemezte mindkét korszakot. Az egyház ellen intézett támadások 1948-tól kezdődően váltak egyre brutálisabbá és nem kímélték az egyházi hierarchia alsóbb fokán állókat sem - tette hozzá. 
    A történész hangsúlyozta, hogy Brenner János tisztelete halálát követően sem halványult el, noha nyilvánosan emlékezni és beszélni nem lehetett róla. A kihallgatások során sokszor az ő példáját emlegetve próbálták megfenyegetni a vallani nem akarókat - mondta.  
    Soós Viktor Attila szerint a Szombathelyen tartott keddi avatási szertartás is azt igazolja, hogy a vértanúságot szenvedett pap tisztelete ma is él, hiszen nemcsak a környékről, de az ország minden részéről és a határon túlról is sokan érkeztek a szentmisére.