Emma napja van. | 2024.04.19

Három szakszervezeti konföderáció együtt ünnepelt a Városligetben 

2018-05-01 14:45:00

A szakszervezeteknek meg kell újulniuk és erősödniük - hangsúlyozta Nagy Viktória, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ifjúsági Tagozatának elnöke kedden, amikor a Városligetben a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a SZEF és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) vezetői megkoszorúzták az első magyarországi szabad majális emlékkövét.

    Az 1890-es első budapesti május elsejei felvonulás helyszínén Nagy Viktória kiemelte, a megújulást megköveteli a változó munkaerőpiac, amelyben egyre nagyobb hangsúlyt kap a digitalizáció és az automatizáció.
    Szerinte a szakszervezeteknek ki kell állniuk a 8 órás munkaidő mellett, követelniük kell a nemek közötti bérkülönbség megszüntetését, hiszen az Európai Unióban a nők és a férfiak közti bérkülönbség átlagosan még mindig 17 százalék, ráadásul ez az eltérés a nyugdíjak esetében még nagyobb. 
    Szólt arról is, hogy az átlagbérek ugyan Kelet-Közép-Európában is emelkedni kezdtek, de még mindig jelentősen elmaradnak a nyugat-európai országokétól. 
    Ez továbbra is kivándorlásra ösztönöz, ami a befogadó országokban szociális dömpinget a küldőbben munkaerőhiányt okoz - tette hozzá.
    Kiemelte, a szakszervezeteknek megújulásuk és megerősödésük érdekében meg kell tanulniuk a fiatalok hangján szólni, képviselniük kell az ő érdekeiket is. 
    Nagy Viktória szerint ehhez a munkavállalói érdek-képviseleteknek nyitni kell az új kommunikációs technológiák felé, rugalmasabbá kell tenniük a szakszervezeti felépítést, hogy gyorsabban és eredményesebben tudjanak mozgósítani és könnyebben reagálhassanak a kihívásokra. 
    A három konföderáció május elseje alkalmából számos eseménnyel várta a Városligetbe a Napozórétre a majálisozókat, többek között a konföderációk vezetőinek kerekasztal-beszélgetésével. 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó