Auguszta napja van. | 2024.03.29

Rövidesen indulhat a sármelléki repülőtér fejlesztése

2018-04-28 11:34:00

Várhatóan egy-két hónapon belül aláírhatja a sármelléki repülőtér fejlesztésére vonatkozó támogatási szerződést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, így rövidesen elindulhat a mintegy 6,6 milliárd forintos fejlesztés a Hévíz önkormányzata által üzemeltetett leszállóhelyen - közölte a város polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.

    Papp Gábor (Fidesz-KDNP) a Hévíz-Balaton Airporton elmondta, a 6,6 milliárd forintot technikai, technológiai, infrastrukturális fejlesztésekre fordítják, egyebek mellett a két és fél kilométeres kifutópálya fél kilométerrel történő meghosszabbítására, a terminálépület bővítésére, valamint a környező terület, az egykori szovjet laktanyaépületek rendbetételére.
    A Hévíz által 2012 óta működtetett repülőtéren tavaly mintegy 23 ezer utas fordult meg, jellemzően németországi charterjáratokkal, illetve néhány személyes kisgépekkel. Ahhoz, hogy a leszállóhely rentábilisan működhessen, legalább 150-200 ezer utasra lenne szükség, amit a menetrend szerinti járatok bővítése hozhat el - jelezte Papp Gábor.
    Kifejtette: az évente Hévíz által 50 millió forinttal, a fejlesztési tárca által pedig átlagosan 120-130 millió forinttal támogatott repülőteret elsősorban Frankfurttal és Londonnal szeretnék összekötni, és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak tel-aviv-i, szentpétervári és norvégiai járatok indításáról.
    Mindezen túlmenően nagy befektetői érdeklődés mutatkozik az egykori laktanyaterületen logisztikai központ és ipari park kialakítására is. A repülőtéri fejlesztéseknek nagy lökést ad a Zalaegerszegen épülő, Európában is egyedülállónak számító járműipari tesztpálya, valamint az M7-es autópályát a zalai megyeszékhellyel összekötő M76-os gyorsforgalmi út, ami érinti a repülőteret is - sorolta Hévíz polgármestere.